A húszas-harmincas évek Rolls-Royce limuzinjait szerették volna megidézni a maguk kezdetleges módszereivel, az eredmény megítéléséhez tudni kell azt, hogy a vállalkozás alapvetően lovaskocsik – esküvői és egyéb alkalmakra szánt parádés járművek – gyártásával foglalkozik, az itt látható alkotással próbálják meg kiszélesíteni a termékpalettát a gépjárművek területére.

Meglévő karosszériaelemek és egy lemezhajlító segítségével hozták össze a karosszériát, amelynek az elején egy meglepően jól sikerült Rolls-Royce hűtőrács-másolatot látunk szintén koppintott Emily-vel, ezt követően pedig rohamosan hanyatlik a helyzet. A kidolgozás csapnivaló, a részleteket nagyon nem sikerült eltalálni, nem is beszélve a kályhaezüsttel lefújt acélfelnikről, amelyek pótkerékként a több méteres motorháztető két szélén is ott találhatóak.

Mivel alapvetően csak pár kilométeres távolságok megtételére szánják az alkotást, annak mozgatásáról egy mindössze 40 lóerős elektromotor gondoskodik, ami 12 V-os (egyszerű autó-akkumulátorok) akkumulátor-telepből nyeri az energiát. Ha van elég hosszú egyenes, akár a 60 km/órás tempót is képes elérni az Electric Classic Car, de ha nem erőlteti az ilyen hajmeresztő tempót a sofőr, akkor akár 100 km-es távolságra is eljuthat.

Érdemes megemlíteni, hogy ugyan a karosszéria már kész, az autó még egyáltalán nem az, hiszen az itt látható fényképeken szereplő prototípusból a kormányon kívül hiányoznak a kezelőszervek. Nincs se irányjelző-, se világítás kapcsoló, pedálokat se látunk a padlón. Oké, hogy ilyesmire nincs szükség egy lovaskocsinál, de hát itt nincsenek lovak, amelyek a vezető helyett gondolkodnának…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!