Először még 2015-ben lehetett látni a második generációs GLS-osztály padlólemezére felépített Beijing BJ90-est, amelynek csak 2018-ban indult a sorozatgyártása. Inkább kevesebb, mint több sikerrel, hiszen az első teljes évében, 2019-ben mindössze 258 példányt sikerült értékesíteni belőle – nem utolsósorban azért, mert a generációváltással modernebb Mercedes-Benz GLS-t olcsóbban adják… Ennek ellenére a Beijing Auto kitart a csúcsmodellje mellett, most például még több krómmal alakították át annak a megjelenését, és a műszerfalra is nagyobb méretű központi érintőképernyős fejegységet tettek.

Műszakilag nincs változás, az alapmodell 3,0 literes V6-os biturbót (333 LE/480 LE) kap, a csúcsmodell 4,0 literes V8-as biturbót (427 LE/600 Nm), és 2020 óta már nem a 7, hanem a 9 fokozatú Mercedes-Benz automatával szerelik a BJ90-est. A külső-belső átalakítása mellett még a vételár mérséklésével is megtámogatja csúcsmodelljét a Beijing Auto, de azt nem árulták el, mennyivel csökken a jelenleg 998 000 és 1 289 000 jüanos (54 illetve 70 millió Ft) áron kínált szabadidő-autó vételára.