Már a Hyundai Ioniq 6 világpremierjén is ott volt az a tanulmány, amelyet aztán az N Napon mutattak be RN22e néven, vele együtt debütált a sokkal izgalmasabbnak ígérkező, de a sorozatgyártástól messzebb lévő N Vision 74. Előbbi az E-GMP alapban rejlő lehetőségeket demonstrálja, a teljesen működőképes autóval pedig a következő időszakban különféle teszteket fognak végrehajtani, amelyek segítségével véglegesítik a 2023-ban érkező Ioniq 5 N-et.

 

A mérnökök alapvető célja, hogy a nagyobb tömeg ellenére ugyanolyan jól tudjon kanyarodni a villanyautó, mint a hagyományos, ennek érdekében az RN22e elektronikusan zárható differenciálműveket kap előre és hátra, és tengelykapcsolók segítéségével irányítják elöl és hátul a nyomaték oldalankénti eloszlását. 4 dugattyús féknyergek szorítják a 400 mm átmérőjű tárcsákat, a fékenergia-visszatermeléssel is a kanyarodáshoz szükséges forgatónyomatékot erősítik. A 2hajtómotors összkerékhajtás rendszerteljesítménye 585 lóerő, a nyomaték 740 Nm, a 77,4 kWh kapacitású akkumulátort villámtöltéssel 18 perc alatt lehet 80%-ra tölteni.

Az N Vision 74 műszakilag teljesen egyedi konstrukció, a megjelenéssel pedig a Giorgetto Giugiaro által 1974-ben megépített Pony Coupe tanulmányautó előtt tisztelegnek, persze annyi módosítással, amit a versenyautós technika megkövetel.
„Az N Vision 74 jövő-centrikus kialakítása jól tükrözi azt a tiszteletet és nagyrabecsülést, amit a Pony Coupe tanulmányautó megalkotását kísérő szenvedély és elhivatottság iránt érzünk.” – mondta SangYup Lee alelnök, a Hyundai formatervezési központjának igazgatója.

A 4952 mm hosszú, 1995 mm széles, 1331 mm magas, 2905 mm tengelytávú kupéba a dél-koreaiak legfejlettebb tüzelőanyagcellás rendszere kerül, ami tartósan 85, rövid ideig 95 kW teljesítmény leadására képes. Ez egy 62,4 kWh kapacitású, 800 voltos nagyfeszültségű akkumulátort táplál – ez töltőoszlopról is feltölthető –, ahonnan aztán a hátsó tengelyre beépített – oldalanként hajtó – 2 darab, 680 lóerő rendszerteljesítményű, 900 Nm nyomatékú villanymotorok kapják az energiát. A 4,2 kg hidrogénnel, amit 5 perc alatt lehet újratölteni, akár 600 km is lehet a hatótávolság egy feltöltéssel, a csúcssebesség eléri a 250 km/órát.

Nagy figyelmet fordítottak a mérnökök arra, hogy még versenytempóban is megfelelő legyen a hűtés, legyen szó a tüzelőanyagcelláról vagy az elektromos komponensekről, az oldalankénti hajtás finom szabályozásával jobb kanyarvételi tulajdonságokat tudnak elérni egy hagyományos önzáró differenciálműhöz képest, mert gyorsabban reagálnak a villanymotorok.