három évvel ezelőtt ismerhettük meg a horvát Rimac Automobili új szuperautóját, és mostanra készültek a finomhangolással a mérnökök; a munkából kivették a részüket az időközben a cégben résztulajdonos Porsche mérnökei is. Amíg ránézésre nincs nagy eltérés a C_Two néven megismert prototípus és a Nevera néven piacra kerülő újdonság között, az aerodinamikai csomag hatékonyságát 34%-kal javították, az első fedél, az A oszlopok, a diffúzor és a hűtők átalakításával. Utóbbiak hatékonysága kis tempónál 30%-kal, nagy tempónál 7%-kal javult.

Aktív légterelőket kapott az autó, két állás közül választhat a sofőr, az alapesethez képest a „nagy leszorító-erő” mód aktiválásakor 325%-kal lesz nagyobb a leszorító-erő, igaz, búcsút kell mondani a nagy végsebességet és jó hatótávolságot eredményező Cw 0,3-as légellenállási együtthatónak. A karosszéria alapját egy különösen merev karbon utascella jelenti, amelyben az akkumulátor szerkezeti tartóelem, 37%-kal növeli a merevséget, ami 70 000 Nm/fok, azaz ekkora erő kell ahhoz, hogy 1 fokot elcsavarodjon a szerkezet. Az autóiparban használt legnagyobb karbon-alkatrészhez 2200 karbonszövet-lapot és 222 alumínium betétet használnak fel. A H alakú lítium/mangán/nikkel akkumulátor teljes egészében a Rimac fejlesztése, kapacitása 120 kWh.

Nem változott a hajtáslánc, mind a négy keréknél egy-egy villanymotor hajt fogaskerék-áttételen keresztül, a rendszerteljesítmény 1914 lóerő és 2360 Nm. Ez ráadásul nemcsak matematikai érték, az akkumulátor 1,4 megawatt energia leadására képes. Ezek után nem csoda, hogy a 0-96 km/óra gyorsulás megvan 1,85 másodperc alatt, a 0-160 km/óra 4,3 másodpercig tart, a 0-300 km/óra megvan 9,3 másodperc alatt – az eredeti célkitűzéshez képest 2,5 másodperces javulást értek el a Rimac mérnökei –, a negyedmérföldes gyorsulást pedig 8,6 másodperc alatt letudja a Nevera. Utóbbi érték egyébként világrekord a sorozatgyártású autók között. Az elérhető csúcssebesség egyébként 412 km/óra.

Nem csak az egyenes vonalú gyorsulásnál kínál átlag feletti teljesítményt a Rimac Nevera, a második generációs hajtásvezérlés másodpercenként 100-szor számolja ki az egyes kerekekre adható maximális nyomaték értékét, a választható üzemmódok között Drift-et is találunk. A fékrendszer is egyedülálló, az elektrohidraulikus rásegítővel dolgozó rendszer mindig ugyanazt a pedálérzetet adja a sofőrnek, miközben az akkumulátor vagy a Brembo-tól érkező karbon-kerámia fékek (390 mm-es tárcsa, hat dugattyús nyereg) hőmérsékletének függvényében magától szabályozza, hogy épp a hidraulikus rendszer vagy az energia-visszatermelés – akár 300 kW teljesítmény – dolgozzon jobban, illetve az aktív aerodinamikai elemeket is segítségül hívja a lassuláshoz.

Nem véletlen, hogy az utasteret úgy méretezték, hogy abban két versenyruhát és bukósisakot viselő ember kényelmesen elférjen – azért „harap bele” az ajtó a tetőbe, hogy bukósisakban is könnyű legyen a ki- és beszállás-, de a csomagoknak is jut némi hely a karosszériában. A csupa kijelző műszerfalon alumínium kapcsolókat használnak, a digitális segéd pedig a versenypályán autózáshoz ad majd tippeket a sofőrnek, hang- és fényjelzésekkel segít megtalálni az optimális fékezési, kanyarodási és gyorsítási pontokat; a rendszer folyamatosan tanul, tudását távoli frissítéssel aktualizálja majd a többi Rimac Nevera pilóta teljesítménye alapján.

Mindössze 150 darabot építenek a villanymotoros szuperautóból, a 2 millió eurós vételárban az is benne van, hogy a vásárlót Horvátországba repítik, ahol a gyárban személyesen alakíthatja ki autójának pontos megjelenését. Az elkészült autókat Mate Rimac teszteli majd, mielőtt azokat útra indítanák a Zágráb melletti üzemből.