Étvágygerjesztőnek szánja a gyár az itt látható fényképeket, hiszen rögtön azt is elárulták, hogy 2016 április 4-től rendelhető a Mercedes-AMG S65 Cabriolet, és az első szerencsések egy hónappal később már át is vehetik autóikat – akinek azonban egyedi igényei vannak, márpedig lesznek ilyenek bőven, kicsit tovább várnak majd autójukra.

Meglehetősen exkluzív körbe tartozik ez a kabrió, hiszen rajta kívül csak az Aston Martin, a Bentley és a Rolls-Royce választékában találunk V12-es motorral szerelt kabriót; a Mercedes nem is vesződik azzal, hogy a sima 600-as típusjelzésű kis V12-est berakja ebbe a karosszériába. Különben is, a németek februártól külön gyártósoron készítik majd az ilyen erőforrásokat a mannheimi motorgyárban, mert az utóbbi időben megnőtt az igény ezekre, bővíteni kell a kapacitást.

Jelen esetben 6,0 literes lökettérfogattal és 630 LE/1000 Nm csúcsteljesítménnyel kerül a V12-es a kocsi orrába – természetesen a motort összeszerelő szakember neve ott olvasható a kis plaketten -, a váltó 7 fokozatú automata, és csak a hátsó kerekek hajtottak; a bejelentés már megvolt, hogy a jövőben az AMG kínál összkerékhajtást a V12-es blokkokhoz is, de egyelőre nem tudni, mikor érkeznek ezek az autók. Addig a korlátozott tapadással 4,1 másodperces 100-as sprintet élvezhetnek a Mercedes-AMG S65 Cabriolet utasai, a végsebesség alaphelyzetben 250 km/h, az AMG Drivers Csomag megrendelésével 300 km/h-ra növelik az elektronikus korlátozást.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!