Miközben az abszolút kényelmet és az élet örömforrásait hajkurásszák, a gazdagok egy része két kézzel „fojtogatja” a pénzeszsák száját. Csakhogy a külvilág felé reprezentatív luxusautóval nehéz spórolni, ebben a kategóriában még a hibridek is inkább a lelkiismeret megnyugtatásáról (és a marketingről) szólnak, semmint a gazdaságosságról – tisztelet a kivételnek.

A „csillagászati” üzemanyagárakra reagálva azonban a Mercedes most olyat merészelt, amit eddig még senki: a C-osztályban is szolgáló 250 CDI négyhengeres dízelmotort pakolta zászlóshajója orrába, mégpedig a fogyasztáscsökkentő start-stop rendszerrel együtt…

Tiszteletet parancsoló fellépés, fenséges belső

Annyi szent, hogy ennek az 5,1 méter hosszú stuttgarti cirkálónak határtalan tekintélye van, akármilyen motor is hajtja – azért a nullaforintos „típusfelirat elhagyása” hasznos opció. Pedig a megjelenése már nem éppen friss és ropogós, hiszen a W221-es modell 2005 őszén debütált, majd a megújítására 2009-ben kerítettek sort, de ellenfeleihez képest (Audi A8-as, 7-es BMW vagy Lexus LS) még most is kiemelt figyelmet kap az utakon. Hogy ezt az impozáns méretek teszik, vagy a márkanév, netán a háromágú csillag, azt nem sikerült megfejteni.

Elegáns környezet egyedi ergonómiával. A kezelést szokni kell, sok minden a menürendszerből állítható Elegáns környezet egyedi ergonómiával. A kezelést szokni kell, sok minden a menürendszerből állítható

Amúgy a korát nem is annyira a külső-belső formaterven érezni, inkább picit a technikai arzenálon. A hagyományos hidraulikus szervokormány miatt az S-osztály még nem tud automatikusan beparkolni, illetve a kormányzásba beavatkozva a forgalmi sávban tartani az autót (az ellenkező oldali kerekek fékezésével próbálja visszaterelni), és a különféle információkat a szélvédőre vetítő head-up display sem rendelhető hozzá. Nem mintha a hétköznapok során bármelyik hiányozna, de ez a kategória valahol a technikai versengésről is szól.

Az éjjellátó rendszer hőképe és a táblafelismerés Az éjjellátó rendszer hőképe és a táblafelismerés

Egyébiránt, ha a tesztautó konfigurálása során nem tapsolják el egy B 180-as árát (közel 7,5 millió forint) extrákra, talán fel sem tűnik az egész – többek között éjjellátó asszisztens gyalogosfelismeréssel, intelligens fényszórók és adaptív távfénysegéd, sebességkorlátozás-kijelzés, radaros sebesség- és követésitávolság-tartás, aktív holttérfigyelés és sávtartás, valamint internetcsatlakozás szolgálta a kényelmet és a biztonságot. Így azonban a kontrasztos Szaharabézs–fekete bőrkárpitozással és a hűthető-fűthető, masszázsfunkciós multikontúr fotelekkel (a kormányzási szögnek és a keresztgyorsulásnak megfelelően fújja fel az ülés légkamráit, hogy kellő oldaltartást biztosítson) felettébb pazar belső környezetet teremtettek. A minőségérzet első osztályú, minden részlet ízléses és aprólékosan kidolgozott, a helykínálat pedig elöl-hátul terjedelmes.

Méltó hozzá a négyhengeres dízelmotor?

A 250 CDI jelölés a 2,2 literes dízelmotor két turbófeltöltővel (egy kisebb és egy nagyobb) lélegeztetett változatát takarja: a 204 lóerő elégségesnek, az 500 Nm-es forgatónyomaték derekasnak tűnik, s papíron a menetteljesítmények is rendben vannak. Ha nem is diktálja, azért a Mercedes gond nélkül felveszi a forgalom ritmusát, a kéttonnás tömeget megnyerően viszi a motor, és az előzési rugalmasságára sem lehet panasz. Az autópályán megengedett sebességnél laza 2000-et forog a főtengely, a kényelmes utazósebesség akár 160-180 km/óra is lehetne, és még innen is szépen húz az autó. Miközben a hétfokozatú automata sebességváltó szinte észrevétlenül teszi a dolgát, részterhelésnél csendesen suhan az S-osztály. A négyhengeres hangjából ilyenkor vajmi kevés szűrődik be, a hidegindításkor és erőteljes gyorsításnál tapasztalt nyers dörmögés azonban nem illik a kifinomult miliőbe. A vibrációk túlnyomó részét sikeresen tartották távol az utastértől, de abba az egész autó „beleremeg”, amikor a start-stop rendszer piros lámpánál leállítja a motort – az újraindítás viszonylag finoman megy.

A kartámasz pohártartót és tárolórekeszt rejt A kartámasz pohártartót és tárolórekeszt rejt

Arról persze álmodni sem mertünk, hogy sikerül az 5,7 l/100 km-es gyári átlagfogyasztás közelébe jutni, ám a fedélzeti számítógép által beígért 7,4 literes értékkel még mindig elégedettek voltunk. Ezek után kisebbfajta csalódásként éltük meg, hogy mérésünk alapján kerek egy literrel többet evett az autó – az igazsághoz tartozik, hogy ezt javarészt városi használat mellett produkálta. Az S 250 CDI hatótávolsága pedig még így is hozzávetőleg 1000 kilométer, tehát egyhuzamban lenyomhatjuk például a Budapest–Frankfurt távolságot. Pontosan utazóautóként a legfenségesebb az S-osztály: végtelenül kényelmes és biztonságos, a világ minden gondját-baját kirekesztő, stresszmentes környezetet biztosít a végtelen távolságok leküzdéséhez.

Airmatic légrugós, adaptív lengéscsillapítású felfüggesztéseivel átsiklik az úthibákon Airmatic légrugós, adaptív lengéscsillapítású felfüggesztéseivel átsiklik az úthibákon

TETSZETT
formaterv, elegáns belső
kidolgozás, minőségérzet
gördülési komfort
márkapresztízs
multikontúr ülések

NEM TETSZETT
luxusautóhoz nem méltó motorhang
nem elég kifinomult start-stop
tesztfogyasztás

ÖSSZEGZÉS
Akár az S-osztályt, akár ellenfeleit nézzük, a négyhengeres dízellel kb. 1,7 millióval olcsóbb az autó, mint V6-ossal. A menetteljesítményekkel nincs is gond, de a motorhang nem igazán méltó egy luxusautóhoz.

Mercedes-Benz S 250 CDI
Összlökettérfogat: 2143 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 biturbó dízel
Max. teljesítmény: 150 kW (204 LE) 4200/min
Max. forgatónyomaték: 500 Nm 1600-1800/min
Hosszúság/szélesség/magasság: 5096/1871/1485 mm
Tengelytáv: 3035 mm
Fordulókör: 11,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1970/595 kg
Csomagtér: 560 l
Üzemanyagtank: 83 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,2 s
Maximális sebesség: 240 km/h
Város/országút/vegyes: 7,0/5,0/5,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 149 g/km
A modell alapára: 20 700 000 Ft
A tesztelt modell ára: 28 141 250 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!