Április elején megismerhettük már a Kia nagy méretű egyterűjének észak-amerikai Sedona változatát, a Busani Autószalonon leleplezték a Carnival modellt, amely többé-kevésbé megegyezik azzal, amit Európában is forgalmazni fognak. Amiről nekünk le kell majd mondani, az a négy üléssorral ellátott utastér – de ez eddig is így volt.

Hazájában mindig is elérhető volt négy üléssorral a Kia Carnival, ez így is marad. Egyedül a hétszemélyes alapváltozatban kell mindössze három üléssorral – 2/2/3 – beérniük a vásárlóknak, a nyolc, kilenc illetve 11 személyes belső kialakításnál már négy sorban foglalhatnak helyet az utasok. A legfőbb oka, hogy mifelénk nincs ilyen népes belső kialakítás, a lábtér mérete, és arról sem szabad megfeledkezni, hogy 9 fő felett mifelénk már autóbusz-jogosítvány kellene, és legfeljebb csak 100 km/-val haladhatna a Carnival.

Az 5,11 méter hosszú karosszéria egyébként már megegyezik a várhatóan a Párizsi Autószalonon debütáló európai változattal, leszámítva néhány apróságot. Hazájában 2,2 literes, 202 lóerős turbódízellel indul meg a Kia Carnival forgalmazása, amely csak hatfokozatú, automatikus váltóval készül – mifelénk valószínűleg lesz kézi kapcsolású váltó is. Arról nem is beszélve, hogy hazájában luxusautónak próbálják meg eladni az egyterűt, ennek megfelelően alapfelszerelés az elektromos mozgatású tolóajtó és csomagtérfedél, internet-hozzáférést biztosító navigáció, bi-xenon fényszórók…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!