Idén ünnepli fennállásának 55. évfordulóját az AMG műhely, ebből az alkalomból pedig bemutatták a márka eddigi legerősebb modelljét, az 1063 lóerő rendszerteljesítményű Mercedes-AMG One szuperautót. Ennek a fejlesztését 5 évvel ezelőtt, az AMG 50. évfordulóján kezdték el, a 2017-es Frankfurti Autószalonon mutatták be a tanulmányt, és noha többször is le akartak állni vele a nehézségek miatt, végül mégis befejezték – nem kis mértékben azért, mert a tervezett 275 példányos széria minden egyes darabját pillanatok alatt előre értékesítették, a hírek szerint 2,75 millió dolláros áron.

Csak a hajtás fele érkezik a Formula-1 világából, egészen pontosan a hátsó kerekeket hajtja az 1599 köbcentis, V6-os turbómotor – a feltöltő tengelyét egy 122 lóerős villanymotor pörgeti 100 000/perces fordulatra, a gázreakciók javítása érdekében – 574 LE (9000/perc) teljesítménnyel, a főtengelyhez csatlakozó MGU-K hajtómotor 163 LE teljesítményű. Az első tengelyre 2 villanymotor kerül, egyenként 163 LE teljesítménnyel, összesen 1063 lóerő hajtja tehát az első kerekeket – amíg a 8,7 kWh kapacitású akkumulátor is bírja szusszal. A 18,1 km-es elektromos hatótávolságot biztosító telepet konnektorról is lehet tölteni, de az első tengelyen lévő hajtómotorok is ide dolgoznak, lassításkor a fékenergia 80%-át termelik vissza ezek a villanymotorok. Minden egyes cellát külön-külön temperál a folyadékhűtés, még legintenzívebb használat – sok energialeadás- és visszatermelés meleg időben – mellett is képes tartani az optimális, 45°C-os hőmérsékletet a rendszer.

Ehhez képest meglepő lehet, hogy a benzinmotor okozta a legtöbb álmatlan éjszakát a fejlesztőknek. Annak érdekében, hogy az megfeleljen az aktuális Euro 6-os előírásoknak, 4 darab egyenként 16 kW teljesítménnyel fűtött fém előkatalizátor és 2 darab kerámiakatalizátor, valamint 2 részecskeszűrő is tisztítja a kipufogógázokat. Az égéstérbe 270 bar nyomással fecskendezik az üzemanyagot, de annak érdekében, hogy elég üzemanyagot kapjon a motor, szükség van szívócső-befecskendezésre is – a leszabályozási fordulat 11 000/perc. Utóbbi értéket a tartósság és az utcán elérhető benzin miatt kellett korlátozni. Egyedi a 7 fokozatú duplakuplungos váltó, aminek a háza szerkezeti tartóelem a vázban, a 4 karbon-tárcsás tengelykapcsolót a nagy teljesítményre és fordulatszámok tartós elviselésére méretezték.

A vezető 5 üzemmód közül választhat és van egyedi beállításokat lehetővé tevő üzemmód is, utcára a Race Safe (benzinmotor csak szükség szerint hajt) és a Safe (a benzinmotor folyamatosan jár, hogy töltse a telepet) mellett az EV (elektromos hajtás) való, a Race Plus (aktívan dolgozik az aerodinamika, elöl 37, hátul 30 mm-rel csökkentett hasmagasság, feszesebb lengéscsillapítás) és Strat 2 (Race Plus még keményebb lengéscsillapítással, teljes motorteljesítmény – kvalifikáció-mód az F1-ben) a leírás szerint csak versenypályán használható. Utóbbi esetben lesz igazán gyors az autó, a 0-100 km/óra sprintet 2,9 másodperc, a 0-200 km/óra sprintet 7,0 másodperc, a 0-300 km/óra sprintet 15,6 másodperc alatt futja, a végsebesség 352 km/óra, amit elektronika korlátoz. A dúsgazdag tulajdonosokat nem nagyon izgatja majd, de a WLTP-szabvány szerint 8,7 l/100 km a szabványos fogyasztás, a száguldásnak inkább az 55 literes üzemanyagtartály szab majd határt.