Az eddig is használt 5,2 literes, V10-es szívómotor továbbfejlesztett változata hajtja majd az Audi R8-as szuperautó második generációját, az alapmodellben 540 LE/539 Nm, a plus-ban 610 LE/559 Nm teljesítménnyel. A váltó maradt a 7 fokozatú, dupla kuplungos egység, a központi differenciálmű pedig már nem viszkós, hanem elektronikusan vezérelt többtárcsás tengelykapcsoló.

A forma is inkább csak az első generációs evolúciójának tekinthető azzal, hogy határozottabbá tették a peremeket, pedig valójában teljesen új az autó. Alumínium-karbon térváz adja az alapot, többek között ennek is köszönhető, hogy 66 kg-mal lett könnyebb az újdonság, miközben 40 százalékkal nőtt a karosszéria csavarodási merevsége. A 4444 mm-es hosszúsághoz 1944 mm-es szélesség és 1241 mm-es magasság tartozik. Csomagtérként az ülések mögötti pad szolgál, ahol akár 120 liternyi rakományt is el lehet helyezni.

Az Audi R8 V10 plus mindössze 3,2 másodperc alatt katapultál 100 km/órás tempóra, a 200 km/h-t 9,9 másodperc alatt futja meg, csúcssebessége 330 km/óra, de a normál V10 se lassú, 3,5 illetve 11,3 másodperc a vonatkozó gyorsulás-értéke. Ezt nehéz lesz majd alulmúlni, ezért is tervezi inkább a kínálat lefelé bővítését a gyár. Arról van szó, hogy miután a kezdeti vásárlási hullám ellaposodik, bemutatják a V6-os motorral szerelt alapváltozatot. Valószínűleg egy több mint 400 lóerős feltöltött benzinest kapunk majd, de nem zárják ki a dízel lehetőségét sem – ennél azonban olyan nagy helyigénye van és olyan nehéz a kipufogógáz-utókezelő rendszer, hogy az teljesen felborítaná a tömegelosztást. Az Audi R8 e-tron (ami jelen esetben várhatóan kábeles hibrid, és nem akkumulátoros lesz) megjelenésére még az alapváltozatnál is többet kell majd várnunk.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!