– Természetesen mi is figyelembe vesszük az óraállást vásárlás előtt – mondta a szolnoki Kiss Lajos. – Fontosnak tartjuk, hogy kevés kilométer legyen benne. – Szeretnénk lecserélni az autónkat, de egyelőre nem találtuk meg az igazit. Újra nincs pénzünk, ezért nagyon meg kell nézni, milyen kocsit vásárolunk – tette hozzá. Sokan pedig még mindig az alapján választanak autót, mennyit mutat az óra. Ez az, ami miatt még van létjogosultsága ennek a törvénytelenségnek
– Sajnos pont az ilyen tevékenységet végző csalók miatt rossz a megítélésünk – reagált a fentiekre egy szolnoki használtautó-kereskedés vezetője. – A legtöbben kevés kilométert futott autót szeretnének vásárolni. De ha egy tesztautót kínálunk eladásra, amiben kevés a kilométer, azonnal ránk sütik, hogy visszatekertük az órát. Hiába próbáljuk elmagyarázni a helyzetet, esélytelenek vagyunk – mondta sajnálkozva. – Az egyetlen megoldást az jelentené, ha végre lenne egy példaértékű per, ahol elítélik a szélhámosokat.


A jogszabály szerint, aki jogtalan haszonszerzés céljából az autó kilométer-számláló műszere által jelzett értéket meghamisítja, vagy a műszer működését megakadályozza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
S. Tóth-Gönczöl Szabina, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense honlapunknak elmondta, Jász-Nagykun-Szolnok megyében egy-egy eset előfordul néha, de nem jellemző ez a jogsértés.
– A Szolnoki Rendőrkapitányságon az elmúlt időszakban két esetben indítottak eljárást. Azonban az ilyen jogsértés kapcsán nagy a látencia – mondta a sajtóreferens. Majd hozzátette, gépkocsi vásárlásakor mindig nagyon körültekintően kell eljárni. – Azt ajánljuk, keressék meg a közlekedési hatóságot, hogy biztosak legyenek a megvásárolni kívánt autó kilométeróra állásával kapcsolatban. Az mindenképpen gyanús lehet, ha tíz-tizenöt éves autóknál százezer kilométer alatti a futásteljesítmény – emelte ki a szakember.

Magunk is ellenőrizhetjük
A gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás segítségével a rendszám alapján különböző adatokat kaphatunk meg az autóról. Ez elérhető online felületen, illetve mobiltelefonos alkalmazás segítségével. Használatához ügyfélkapu-, vagy telefonos azonosítási regisztrációval kell rendelkezni. A szolgáltatás díja egyébként gépjárművenként összességében kettőszázhetvenöt, de eljárásonként a minimum fizetendő összeg hatszázhuszonöt forint lehet.