Ezt a történetet, ezt a Trabant-storyt, két jelentős esemény említésével kezdjük. Az egyik az első negyedévben történt Zwickauban, amikor a Sachsenring Autógyár elkészítette a 750 ezredik Trabantot. A másik esemény is Zwickauból indult ki – és Budapesten folytatódott. A gyáriak ugyanis a szerelőszalagról lefutó egyik Trabantra ráterítettek egy színes, feliratos dekorációt. Itt mindjárt be is mutatjuk azt a bizonyos egyik Trabantot a fényképen. Az első a Trabant-gyárban készült – még a motor előtti rács nincs is felszerelve – a másik kép már pesti felvétel. Egy kis ünnepségen készült, 1971. július 7-én délelőtt. Az ünnepség színhelye az NDK Kultúrközpontja, a Deák Ferenc téren. Az ünnepelt pedig az 50 ezredik Magyarországra szállított Trabant és annak új gazdája: Szélesi Sándor és felesége. A csepeli fémmunkás, aki 21 esztendővel ezelőtt ugyanott kezdte tanulni az esztergályos szakmát, ahol ma is dolgozik – a felesége óvónő a Csepel Műveknél -, több évi várakozás után most kapta meg a Trabantot. Éppen az ötvenezredik hozzánk szállított darabot…

Egy ilyen jubileum igazán ünnepi esemény, mint ahogy a Szélesi házaspárnak külön ünnepe, hogy végre megvan a kocsi. És ünnep volt a kocsi átvétele annak a házaspárnak a számára is, amelyik az első Trabantot kapta meg nálunk annak idején. Pontosan 1959 májusában… Most pedig megérkezett az 50 ezredik darab!

Az alap a P-50 volt. Ebből fejlődött ki a Trabant-sorozat és az első alaptípust mind többet nyújtó, mind komfortosabb változatok követték Az alap a P-50 volt. Ebből fejlődött ki a Trabant-sorozat és az első alaptípust mind többet nyújtó, mind komfortosabb változatok követték

– Amikor 1959-ben a Trabantok megjelentek hazánkban, se vége, se hossza nem volt a viccelődéseknek, a csípős megjegyzéseknek, amelyekkel a minden újat gyanakvással fogadók fordultak a kis autóújdonság felé – így kezdte szavait a mostani jubileumi kocsiátadásnál Csüri István, a Merkur vezérigazgatója. És mindjárt így folytatta: – Persze, már akkor is mondták, hogy csak az szidja a Trabantot, akinek nincsen, akinek nem jutott.
Nos, azóta a Trabantok jó híre elterjedt, másrészt pedig egyre kevesebben vannak azok, akiknek nincsen…
– Szeretjük a Trabantot – mondotta a vezérigazgató -, szeretjük, mert a legolcsóbb a nálunk kapható személygépkocsik között. Szeretjük, mert egyszerű, megbízható, tetszetős kisautó, amely mind műszaki jellemzői, mind menettulajdonságai tekintetében versenyképes. Örvendetes tény az is, hogy a Trabantokat előállító gyár következetesen törekszik a konstrukció fejlesztésére. Ennek a tudatos munkának dicséretes eredménye, hogy a Trabant-tulajdonosoktól sokszor hallani: „Ez a kocsi jóval többet tud, mint amennyit kinéznek belőle”. Ugyancsak gyakran hallani elismerő szavakat a Trabant gyártóinak precíz, gondos munkájáról, amelynek célja, hogy minden kocsi a lehető legjobb kivitelben gördüljön le a futószalagról. És napról napra láthatjuk azt is, hogy a gyár jelentős részt vállal szervizhálózatunk kiépítésében, az alkatrészellátás megjavításában. Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetjük: a Trabant kivívta a magyar társadalom elismerését – fejezte be szavait a Merkur vezérigazgatója, majd a kereskedelmi képviseletek és a VEB Sachsenring Autógyár megbízottjainak jelenlétében átnyújtotta az IH-83-83 kulcsait… Mi pedig a jubileum alkalmából a következő oldalakon felidézünk néhány epizódot a Trabant-történetből.

Felidézünk egy képet, amelyet az első Magyarországra került (DT-táblás) P-50 típust mutattuk be annak idején egy P-70-es mellet lapunk olvasóinak Felidézünk egy képet, amelyet az első Magyarországra került (DT-táblás) P-50 típust mutattuk be annak idején egy P-70-es mellet lapunk olvasóinak

A krónikát jóval előbb lehetne kezdeni, mint 1958. február 15-e, de most csak odáig lapozgattunk vissza. Akkor jelent meg ugyanis címlapunkon egy kép: „Próbára indulnak az első P-50 >Trabant< kiskocsik”. Akkor persze, még mi is csak képről, rajzokról és egy ma is őrzött kéziratból ismertük az ígéretes kocsit. Azóta sok év telt el, és sokan meggyőződhettek arról, hogy a műanyagkarosszériás fronthajtású autó valóban sokat tud. És nekünk különösen kedves ez a kocsi, hiszen Magyarországon már egész tömegek vannak, akik a Trabant segítségével tanultak meg autózni. A nyomdában, ahol az AM készül, a képek montírozásának az irányítását is egy olyan szakember végzi, aki munkáját befejezvén nap nap után egy Trabanton utazik haza…

A kép, amely „A budapesti Autószalonban” szöveggel jelent meg 1960 végén az AM címoldalán. Trabant, illetve P-50 Limousine és Combi típus került akkor kiállításra. Méghozzá a P-50/1 sorozat tagjai, amelyek ugyan 500 cm3-es, de már nem 18, hane A kép, amely „A budapesti Autószalonban” szöveggel jelent meg 1960 végén az AM címoldalán. Trabant, illetve P-50 Limousine és Combi típus került akkor kiállításra. Méghozzá a P-50/1 sorozat tagjai, amelyek ugyan 500 cm3-es, de már nem 18, hane

És előkerestük a szerkesztőségi archívumból azt a képet is, amely 1960. december 15-én került lapunk címoldalára. Szövege így hangzott: „A budapesti Autószalonban”. A közben eltelt több mint tíz esztendő során sok minden változott, mint ahogy ma már más típusú Trabantot állítanak ki a „budapesti Autószalonban”, sőt azóta már nemcsak a Népköztársaság útján van Autószalon. De talán az is érdekes, hogy aki ott a képen még a Merkur embereként ad információt a kocsikról, azóta a Mogürt osztályvezetője, és sok-sok ezer autó importjának gondjait viseli. Ha viszont befejezi munkáját, ő is egy Trabanttal, saját kocsijával tart hazafelé, úgy mint annyian mások. Mintegy 50 ezren…

Az 1958 tavaszától készülő Trabant-modellek nagy fejlődésen mentek át. A képek a formai változásokra emlékeztetnek Az 1958 tavaszától készülő Trabant-modellek nagy fejlődésen mentek át. A képek a formai változásokra emlékeztetnek

Mert az is tény, hogy Trabantot nemigen szoktak kiselejtezni. Az első, az 1959-ben átadott darab is fut még. Az a kocsi, amelyik 1959-ben a Budapesti Ipari Vásáron szerepelt. Visszalapoztunk ahhoz a képhez is, amely akkor jelent meg az AM-ben. A képen csak a kocsi eleje és sok ember látható. Idézünk a képaláírásból: „Azok, akik itt órákat ácsorognak, többnyire már mint későbbi saját tulajdonukat tekintették ezt a kis műanyagkarosszériás autót, egészében jól átgondolt szerkezete sok reménnyel kecsegtet. A sok-sok korábbi hír után tulajdonképpen itt találkozott először a magyar közönség a Trabanttal, amelyet most igyekezett is alaposan megszemlélni. Már akinek sikerült közelébe jutni, mert ez sohasem volt könnyű.”

Napjaink 26 DIN lóerős Trabantjai Napjaink 26 DIN lóerős Trabantjai

Ma már persze nem nehéz dolog egy Trabantot látni, de vásárolni ma sem könnyű. Annak ellenére, hogy már évente 80-90 000 kocsit állít elő a gyár, és az idén 8 ezret exportálnak Magyarországra. Úgy tudjuk, jövőre 9 ezret. Részben annak eredményeként, hogy mi pedig több és több Ikarus-buszt tudunk szállítani az NDK útjaira. A Trabant-történet várható folytatása: továbbfejlesztik, korszerűsítik a modellt, és a két ország között tovább bővülő kooperáció elősegíti, hogy könnyebben jussanak mindazok Trabanthoz, akik eddig kimaradtak az 50 ezerből.

Ennek a Trabantnak a képei is szerepeltek már lapunkban, de nem min gyári felvételek. Igaz, a gyárban készültek, de olvasóink küldték be... Ugye, érdekesek? Ennek a Trabantnak a képei is szerepeltek már lapunkban, de nem min gyári felvételek. Igaz, a gyárban készültek, de olvasóink küldték be… Ugye, érdekesek?

(liener)

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!