A kisautó kategóriában újdonság volt a keresztmotor és az elsőkerékhajtás párosa

Nem véletlen, hogy az Autobianchi név mára szinte teljesen kikopott a köztudatból, hiszen a Fiat 1955-ben alapított almárkája mindig is mellékszerepet töltött be a cégcsoporton belül. A kisautókra szakosodott Autobianchi 1995-ben meg is szűnt, ipartörténeti jelentősége viszont vitathatatlan. A Fiat 128-as jubileuma kapcsán már megemlítettük, hogy a Fiat a kisebb piaci jelentőségű gyártónál kísérletezett ki olyan fontos újításokat, melyek a korszak meghatározó márkájává tették. Így fordulhatott elő, hogy Európa első modern kisautója nem Fiat, hanem Autobianchi néven került piacra.

Egyszerű, letisztult belsővel debütált, majd az évek során egyre több extrával szerelték fel

Az 1969-ben debütált A112-es évekkel a rivális márkák előtt kínált keresztmotoros, elsőkerék-hajtású felépítést. A hasonló hajtásképletű Fiat 128-assal együtt az 1970-es Év autója díjra is jelölték, végül a második helyen végzett, majd 1971-től testvérmodellje, a Fiat 127-es vitte sikerre a koncepciót. A feljebb pozicionált, tehát drágább Autobianchi ettől függetlenül szintén sikeresnek számított, azonban főként az olasz piacon volt rá kereslet. Első szériája a Fiat 850-es 0,9 literes, 42 lóerős, felülszelepelt (OHV) motorját örökölte. 1971-ben megjelent az A112 E kivitel kontrasztos színre fényezett tetővel, kényelmesebb ülésekkel, magasabb felszereltséggel. Bevezették a Normale alapmodellt, és az Abarth sportváltozatot többek között 903-ról 982 cm3-esre növelt lökettérfogatú, 58 lóerős motorral, dupla karburátorral és sport-kipufogórendszerrel.

Az első szériát a Bertone színeiben Marcello Gandini tervezte. A 3230 mm hosszú, háromajtós karosszéria tömege 670 kg volt

Az 1973-ban megjelent második szériával együtt a Giovani tanulmányautó is debütált. 1975-ben már a harmadik szériát kínálták új hátsó lámpával és négy- helyett ötszemélyes utastérrel. 1050 cm3-esre növelték az Abarth lökettérfogatát, 70 lóerőre a teljesítményét, és a kis hot hatchet felárért akár ötfokozatú váltóval is lehetett rendelni. Ahogy teltek az évek, úgy jelentek meg a piaci vetélytársak, a Renault 5-ös, a Peugeot 104-es, a Volkswagen Polo és a Ford Fiesta. Továbbra is kitartóan modernizálták az A112-est, 1977-ben magasabb tetővel mutatott újat a negyedik, 1979-ben nagy műanyag lökhárítókkal, kerékjárati ívekkel és oldalvédő betétekkel az ötödik széria.

Az 1979-es ötödik széria külsejét már a modernnek számító, műanyag alkatrészek uralták

1982-ben az apró külső és a jelentős belső módosítások mellett bevezették az LX csúcsváltozatot metálfényezéssel, színezett üvegekkel és elektromos ablakemelőkkel. A hatodik szériát Svájcban és Svédországban Lancia márkanéven árulták, majd az 1984-es hetediktől kezdve Olaszország, Franciaország és Izrael kivételével már a többi exportpiacon is identitást váltott. Utódja, az 1985-ös Y10-es szintén Lanciaként hagyta el hazáját, csak az olasz, a francia és a japán vásárlók ismerték Autobianchi néven. A kifutó A112-es 1 254 178. példánya 1986-ban, az Y10-essel párhuzamosan hagyta el a milánói gyárat.