Mint minden évben, idén is sokat gondolkodtunk rajta, hogy merre utazzunk. Különleges helyre vágytunk, ami nem túl drága, gyorsan és kedvező áron megközelíthető, s nincs teli sem turistákkal, sem turistáktól kiborult helyiekkel. A légitársaságok ajánlatait böngészve Azerbajdzsán tűnt a legvonzóbbnak, hiszen van közvetlen járat, a (retúr)jegy akár 60 ezer forintból is megúszható, a közbiztonság kiváló és látnivaló is akad bőséggel. Sejtettük, hogy remek túra lesz, de a valóság messze felülmúlta képzeletünket.

MEGÉRI NEKIVÁGNI
Tudom, hogy a fapadosoknál előfordulnak problémák, nekünk azonban ezúttal sem volt gondunk, azt leszámítva, hogy hajnali 5-kor száll fel a Budapest-Baku útvonalon ingázó gépmadár. Gyerekkel, vidékről, egy óra biztonsági időt hagyva ez bizony fél kettő körüli indulást jelentett a gyakorlatban, de hajtott minket a lelkesedés, és mást is arra biztatok, hogy vállalja be ezt az apró kényelmetlenséget. Cserébe már 11 körül landolhat a kelet (és nyugat) kapujaként emlegetett fővárosban, sőt délben már azzal szembesülhet, hogy a reptéri transzferként üzemeltetett, fejenként alig 3500 forintért igénybe vehető Mercedes Vitók vonzerejét némelyek lila bőrkárpittal és márványpadlóval (!) fokozzák.

Hozzáteszem, az efféle részleteken nem merenghettünk sokáig, mert újabb és újabb hatásokat kellett feldolgoznunk. A belvárosba tartó sztrádán például Lamborghini Urusok és Bentley Bentaygák cikázása vonta magára a figyelmet, míg a bakui F-1-futam pályájaként is szolgáló belvárosi sugárúton kissé tájidegen London-taxik lepik meg az autórajongókat. Ezekből az azeri közlekedési minisztérium támogatásával megvásárolható, 130 km-es elektromos hatótávolságú LEVC TX 6 hibridekből sok száz fut a 2,6 milliós lélekszámú Bakuban, többségük a neves szállodák előtt drosztol naphosszat.

A taxizásról a kevésbé tehetőseknek sem kell lemondania, ugyanis a Bolt néven ismert utazásmegosztó kifejezetten olcsó, 1-2 ezer forintért a teljes metropoliszon átvághatunk. Más kérdés, hogy utazóként egyáltalán nem érdemes kocsiba szállni… A legjobb, ha gyalogszerrel járjuk be az utcákat, mert tényleg minden sarkon látni valami érdekességet, de remek választás a tömegközlekedés is, hiszen 40 km-es metróhálózat és kismilliónyi busz segíti az előrejutást. A szerelvények gyorsan követik egymást, nincs tülekedés vagy egyéb cirkusz, mindenki előzékeny, s nemcsak a külföldiekkel, hanem láthatólag honfitársaikkal is.

A Kaszpi-tenger partján húzódó, parkosított sétányon andalogva szív és lélek egyaránt békére lelhet, a lenyűgözően modern és érdekes múzeumokban pedig képet kaphatunk a térség történelméről, kultúrájáról. Öt teljes napon át kolbászoltunk, mire nagyjából felfedeztük a települést, jöhetett hát a túra következő felvonása, Azerbajdzsán vidéki része.

KALANDRA FEL!
Mivel az autókölcsönzés nem drága és a Kaukázusba készültünk, biztosra mentem: egy 2,7-es, benzines Toyota Land Cruisert béreltem ki kb. 20 ezer forintért naponta. Természetesen az ügyintézés is tartogatott némi meglepetést, tudniillik az irodába lépve érmekkel, trófeákkal díszített fal fogadott. Mint kiderült, a tulajdonos Eldar Mammadov sokszoros Európa- és világbajnok erőemelő, akinek Kiskunfélegyházán akasztották nyakába legutóbbi EB-aranyát. Tekintve, hogy 272,5 kilót nyom ki fekve, nem szőröztem a szerződéssel, inkább az azeri közlekedés sajátosságairól hallgattam meg testvére előadását.

Volánhoz ülve kissé változik az azeriekről alkotott kép. A higgadtság és az előzékenység háttérbe szorul, a sofőrök zöme őrülten nyomja a gázt, és a legapróbb helyre is befurakodik, ha egy ujjnyival előrébb juthat. Javukra szóljon, hogy hihetetlenül jól vezetnek, a férfiak feketeöves Lada-szakértők és kormányzsonglőrök egyben. Tökéletes összhangban, egymásban végsőkig megbízva táncolják be az út minden négyzetcentijét, sérült autót tulajdonképpen nem is láttunk.

Rendőrt ellenben annál többet, pedig a helyiek tanácsára próbáltam elkerülni őket. Állítólag zsebre játszanak, és nekem is ez volt a benyomásom. Épp csak érintettem egy záróvonalat, máris kivettek, sőt vittek a rendőrautóba, ahol rámijesztettek, hogy százezreket kell majd lerónom utólag, ha nem fizetek 30 ezer forintnyi „helyszíni bírságot”. Kevéske török nyelvtudásomat felhasználva kikönyörögtem, hogy engedjenek utamra, s lám nem lett következménye a kihágásnak…

KÖZÚTI MISZTIKUM
Hiába igyekeztem kiismerni a szokásokat, nem sikerült megértenem, hogy miért esnek más-más elbírálás alá a nálunk egyértelműen súlyosnak számító szabálysértések. Telefonálni, gyalogosokat zebráról járdára visszadudálni, autópálya belső sávjában sétálni, 180 fokos hajtűkanyarban vakon előzni lehet, a gyorshajtást viszont a legkevésbé sem tolerálják. Telis-tele az ország telepített traffipaxokkal, s olyannyira fejlett a rendszer, hogy a tettenérést követően pár perccel már érkezik is az e-mail-értesítés. Öröm az ürömben, hogy a büntetési tételek nem túl húzósak. A megtett kb. 1800 km során három „ingyen fényképet” gyűjtöttem be pár km/órás sebesség-túllépésért, ezekért összesen kb. 7500 forintot hagytam az azeri államkasszában.

Maguk az országutak és az autópályák egészen jó állapotúak, s nem is különösebben zsúfoltak, élmény volt bejárni rajtuk a térséget. A felkapottabb helyek (pl. Gebele, Samaxi, Sumqayit) mellett számos turisták által elkerült városban (pl. Angsu, Agdas, Hajigabul) is tiszteletünket tettük, s persze a kősivatagban és a Kaukázus ösvényein is meghajtottuk a 14,0 l/100 km körül fogyasztó Toyotát. Kicsi ez a motor ehhez a batár kasztnihoz, pláne, hogy az automatikus váltó elkeni a 158 lóerős csúcsteljesítményt, mégsem lehetett egy szavunk sem – egyszerűen nem ismer akadályt. Képességei dacára kevés hely maradt neki szívemben, a teret kamaszkorom ikonjai, Ezeröcsik, Kamazok, UAZ-ok, Volgák töltötték ki, felidézve a régi szép időket, mikor ember és gép még egységet alkotott az utakon, s a közlekedés közösségi program volt, nem az elidegenedés megdönthetetlen bizonyítéka. Aki némi nosztalgiára vágyik, és igazán kedves emberek lakta, érdekes helyen pihenné ki a hétköznapok fáradalmait, vegye a batyuját, és irány Azerbajdzsán! Garantáltan nem fogja megbánni.

Időutazás
Azerbajdzsán útjait kettősség jellemzi. Jelen vannak napjaink nyugati és távol-keleti tömegmodelljei, de százezerszám látni Ladákat is. Üzemeltetésük sok-sok munkát ró a javítóműhelyekre, van is belőlük dögivel, akárcsak alkatrész-szaküzletből. Engem a végtelenül kedves és segítőkész Arzu Ustával hozott össze a sors, aki elmesélte, hogy 1200-1500 forintos óradíjért dolgoznak a hozzá hasonló, egyedülálló autószerelők. Kicsinyke garázsába leginkább Ladákat hordanak, melyek általában kormány- vagy futóműhibával küzdenek, rosszabb esetben motorjuk, váltójuk adja meg magát. Persze a legfőbb gond továbbra is a rozsdásodás…