Bár Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója örülne, ha Hamilton az esetleges távozás miatt nem hosszabbította volna még meg szerződését a Mercedesszel, az amerikai szakember szerint emögött mégis egyetlen más ok állhat – írja a nemzetisport.hu.

Lewis Hamilton szerződése a Mercedesnél a 2018-as szezon végén lejár, és bár nincs rá sok esély, hogy a német alakulattal három világbajnoki címet nyerő brit ezután más csapathoz igazolna, a szerződéshosszabbításra még mindig nem került sor.

Hamilton korábbi csapatának jelenlegi ügyvezető, Zak Brown viszont kicsit sem bánná, ha Hamilton mégis a váltás mellett döntene, de elárulta, a négyszeres világbajnok fejében valószínűleg más jár, és ezért nem írta még alá új szerződését.

„Azt hiszem, azt fontolgatja, hogy meddig szeretné még ezt csinálni – vélekedik Brown. – Ha Lewis helyében lennél azok után, amit elért a Mercedesszel, és amerre a csapat tart, aláírnád az új szerződést. Már beszélt a visszavonulásról, szóval inkább ez állhat a várakozás mögött, nem pedig a pénz vagy az, hogy mennyire jó a csapat. Azt gondolhatja, hogy megnézi, hogyan alakul ez az év, és miért is sietne? Nem fogják eladni alóla az ülést.”

BŐVEBBEN ITT!