Az észak-afrikai és a közel-keleti helyzet miatt nem a legszerencsésebb időpontban indul útjára Nicky West és Rob Stacey, akik május 22-én délben indulnak neki a testvérek között is több mint 11 000 km-es távra.

Az előkészületek még a tavalyi év végén elindultak, akkor még nem voltak harcok a tervezett útvonalon, ennek megfelelően a jelenlegi állás szerint az útvonal nem végleges. Az eredeti tervek szerint mindössze 35 nap alatt fejezték volna be a tíz országon, három kontinensen átívelő utazást, amely során a brit Willow Alapítvány számára gyűjtenek majd adományokat. A túráról könyv is készül, az abból származó bevételek negyven százalékát is átutalják a jótékonysági szervezetnek.

Ki kellett bogozni a gyújtáskábeleket, de a Mini motorja egészséges volt negyven év állás után is Ki kellett bogozni a gyújtáskábeleket, de a Mini motorja egészséges volt negyven év állás után is

Magát az autót egy internetes árverésen vásárolták, és azon kívül, hogy 1967-ben leállították, nagy baja nem volt. A szélvédő alatti rozsdás lemezt kellett cserélni, ezen kívül egy gumicsövet kellett kicserélni a motortérben, illetve kibogozni az összekevert gyújtókábeleket. A 850 köbcentis motor gyenge, de legalább nem fogyaszt sokat. A kalandot a www.miniminor2asiaminor.co.uk weboldalon lehet majd figyelemmel követni.

Rengeteg a támogató - a bevétel jótékony célra megy Rengeteg a támogató – a bevétel jótékony célra megy