A következő három évben M. Schumacher 110 millió eurót keres majd a Ferrarinál, amiben persze nincsenek benne az egyéni szponzori pénzek és az eredmények után járó prémium. Igaz, Willi Weber, a Schumachertől 20%-ot kasszírozó menedzser kijelentette: az új szerződést ugyanolyan feltételek mellett írták alá, mint a korábbit, azaz egy vasat sem emeltek a taksán.

Ez nagyvonalúságot azzal magyarázták, hogy Schumi nem pénzért, hanem a versenyzés szeretete miatt nyomja a gázt 38 éves koráig. Itt persze meg kell jegyezni azt is, hogy Schumival egyetemben a teljes Ferrari-sikerstáb aláírt 2006 végéig, pedig a legutóbbi szerződéskötéskor például Jean Todt már arról ábrándozott, hogy 2004 végén szépen visszavonul vidéki birtokaira, és csak a szépre emlékezik.

Ez ezek szerint még odébb van, és lehet, hogy mindezek fényében sokkal több „szépre” emlékezhet majdan. Persze, nem olyan egyszerűen, hiszen 2003 is eleve „csúnyább” már Ferrari-szemszögből, mint volt 2002. Az F2003-GA csodaparipa ugyan remek autó, ugyanúgy nem romlik el, mint az elődje, mégse vezeti a vb-t – egyelőre.

A titok nyitja a Michelin-gumikban rejlik, amik legutóbb épp Monte Carlo utcáin bizonyították, hogy kicsit beelőztek a Bridgestone-nak. Az Azúr-parton a Ferrarik sehol sem voltak, és egyes jóslatok szerint a tendencia csak folytatódik, nem véletlen, hogy például Frank Williams további győzelmeket vár Montoyától.

A fő kérdés azonban még mindig nem az, hogy a Williams mire képes, hanem az, hogy a McLaren mit tud majd az új autóval. Azzal az új autóval, amivel elég jó köridőket futottak Valenciában, de egyszer kirepült Kimivel a volán mögött, és a repeső McLaren-sajtóközlemények ellenére egyben 30 körnél többet nem is futottak. Nem véletlen, hogy a csatába küldését a csapat megint 2 futammal kitolta, tehát nem a Nürburgringen, hanem csak Silverstone-ban láthatjuk az MP4/18-at versenyben.

Ahhoz képest, hogy eredetileg Imolában akarták bevetni… Persze, Räikkönen így is bármikor jó a dobogó bármelyik fokára, de azért kezd kínos lenni ez a tilitoli, főképp, ha tényleg a Brit Nagydíj lesz a bemutató, amikor már csak 5 futam lesz hátra a szezonból. Ám ha mindig lesz 2 pont előnyük, akkor meg olyan mindegy! Méhes K.