Idén ehhez képest ismét változás történt, hiszen a 2004-es őszi dátum helyett ezúttal tavasszal kerül sor az Olasz ralira. Ez a verseny egyben az első annak a négy durva murvás ralinak a sorában, melyeket mediterrán országokban rendeznek.

A 2004. októberében megrendezésre kerülő rali sokkal nehezebbnek bizonyult, mint az előzetesen várható volt. Gyors és murvás verseny helyett lassú és kövekkel tarkított pályával kellett a résztvevőknek – köztük két magyar pilótának, Bútor Róbertnek és Benik Balázsnak – megküzdenie. A rali nehézségét mutatta az is, hogy sok gyári csapatnál gyorsan mentek tönkre az autók. A verseny végeredménye így sok meglepetést hordozott, nem gyári támogatású pilóták igen előkelő helyeken értek célba.

Szardínia a második legnagyobb mediterrán sziget, s híres luxus üdülőhelyéről, Porto Rotondóról, amely a start- és finisceremóniának ad majd helyet. A tavalyi szűk és kanyargós gyorsasági szakaszokon számtalan változtatást hajtottak végre idénre a szervezők. A verseny bár a világbajnokságban új, de azért mégsem annyira az, hiszen sokáig az európai ralibajnokság része volt. Mi több a nyolcvanas években több ismert pilóta – így Markku Alen, Miki Biasion, Henri Toivonen, Juha Kankkunen – nagyon előszeretettel vett részt ezen a viadalon.

A 2005-ös szezon első része jól alakult a Peugeot Sport számára, hiszen 12 pontos előnyt halmozott fel a Citroënnel és 15-öt a Subaruval szemben. Így a francia konstruktőr elég tetemes előnnyel rendelkezik a konstruktőri táblán. Egyenlőre tehát reális célkitűzésnek tűnik az ötödik világbajnoki cím megnyerése mielőtt az oroszlános márka más autósportos vizekre evez. Pilótái, Markko Märtin és Marcus Grönholm, a harmadik és ötödik helyen állnak az egyéni ponttáblán és mindketten azon ötös csoporthoz tartoznak, akinek sikerült az élen egy kissé elhúzni a többiektől.

“A rali az évnek más szakaszában kerül most megrendezésre és a gyorsasági szakaszok némelyike is új. Akkor látjuk, hogyan megy majd a verseny, ha majd ott leszünk. Egy biztos: a Pirelli abroncsok versenyképesek voltak tavaly és ez bíztató. Én személy szerint azon leszek, hogy minél több pontot gyűjtsek, miközben folytatom az autó beállítását az én vezetési stílusomhoz. Új-Zélandon egy kicsit igazítottam azon, hogyan vezetettem az utolsó nap során és ez eredményes volt” – szögezte le Markko Märtin.

Annak érdekében, hogy a 307 WRC megszerezze első 2005-ös győzelmét Szardínián, a Peugeot Sport továbbfejlesztette autóját és miután ezen a ralin is döntő jelentősége lesz az abroncsoknak, nagyon sokat ígérő az a tény, mely szerint tavaly itt egy Pirelli abroncsos autó ért célba elsőként.

A világbajnokságban vezető Petter Solberg nagy reményekkel vág neki az első mediterrán ralinak, hiszen amellett, hogy ő áll az egyéni ponttábla élén, az előző, Új-Zéland ralit is megnyerte.
“Az Új-Zéland rali jól sikerült számunkra, bár egy kicsit szenvedtünk a gyorsasági szakaszokon való átkeléskor. Elégedett vagyok a végső eredménnyel. Szardínia nagyon jól kell, hogy alakuljon, és szerintem jó esélyünk van a győzelemre, amennyiben minden rendben lesz. Más, mint Új-Zéland volt, sokkal szűkebb és kanyargósabb. Én leszek az első az úton, de ez az ára a világbajnokságban való vezetésnek, így nem panaszkodok” – nyilatkozta a norvég pilóta.

A Citroen nem kevésbé bizakodó, hiszen tavaly mindkét autója dobogós helyezést ért el, s Sebastien Loeb jelenleg második a pilóták között.

A 2005-ös Szardínia rali három napon át tart, s a 17 gyorsasági szakasz 350,03 km-t tesz majd ki. A rali teljes hossza: 1192,28 km. Murvás verseny révén az elért időeredményeket erősen befolyásolhatja az indulási sorrend, hisz az élről startoló versenyzők fogják megtisztítani a pályát később induló vetélytársaik előtt.