A 74. Olasz Nagydíjon Michael Schumacher legnagyobb riválisa, Montoya előtt győzni tudott, s ha csak 2 ponttal is, de növelte előnyét az összetettben. Schumacher pole position-ja már jelezte, a Ferrari komolyan vette a mogyoródi kudarcot, és észvesztő fejlesztésbe kezdtek. Ettől függetlenül nyilvánvaló volt, hogy az előnyük épp csak egy hajszálnyi, és főképp Montoya minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy az utolsó európai futamon átvegye a vezetést az összetettben.

A start utáni második s-kanyarban majdnem megelőzte a Ferrarit, de Schumi ezúttal (is) kőkemény volt, és hideg fejjel verte vissza a kolumbiai támadását. Ettől fogva a verseny 53 köre során mindvégig rendkívül szoros volt kettejük párharca, de igazából a Williams-BMW sose volt abban a helyzetben, hogy komolyan veszélyeztette volna a világbajnokot. Mint ahogy Barrichello se veszélyeztette Montoyát, jóllehet a Ferrari biztos nem bánta volna, ha a brazil másodhegedűs egy hellyel hátrébb taszítja a nagy ellenfelet. Ezzel szemben meg kellett elégedjenek azzal, hogy Rubens végül is maga mögött tudta tartani Räikkönent, aki csupán 5 pontot szerzett és így már 7 pont hátrányban van.

Érdekes versenyt produkált Alonso, aki tökutolsóként vágott neki a távnak, a startnál karambolozott, majd az egyik rázókövön lenyírta a kocsija alját, mégis végigért, és 8. helyével 1 pontot mentett haza a hungaroringi győztes. Nagyon szépen ment végig a két beugró is: elsőképpen természetesen Baumgartner Zsoltról van szó, aki élete 2. futamán a 11. helyen ért célba. A Jordan-Ford ezúttal egyben maradt alatta, és ő pedig nyugodt, biztonságos vezetéssel teljesítette a 306 kilométert. Még jobban járt Marc Gené, aki Ralf Schumachert helyettesítette, igaz, egy Williams-BMW-ben, így nem csoda, hogy ha csak egyetlen kör erejéig, de vezetett is a versenyben és végül 4 pontot gyűjtött be, ami életfontosságú a csapatnak a konstruktőrök kupájában.

 Egyszóval, két futammal a vége előtt megint Ferrari erőfölény látszik mutatkozni, de mint tudjuk, ez versenyről versenyre változik idén, azaz a legfőbb: a bajnokság továbbra is nyílt, háromesélyes.

Eredmény: 1. M. Schumacher, 2. Montoya, 3. Barrichello, 4. Räikkönen, 5. Gené, 6. Villeneuve, 7. Webber, 8. Alonso. A világbajnokságot M. Schumacher vezeti 82 ponttal a 79 pontos Montoya és a 75 pontot Räikkönen előtt. A márkák versenyében még mindig a Williams-BMW áll az élen, 4 pont lemaradással a Ferrari követi őket.