A Central Europe Rally, a Dakart szervező ASO első versenye az új Dakar Sorozatban, Budapestről indul, Magyarországról átmegy Romániába, majd pedig vissza Magyarországra, a Balaton környékére.  A különböző terepszakaszok változatos és technikailag nagyon kemény pályákat igérnek, ami jó lehetőség arra, hogy Robby Gordon és a Team Dakar USA ismét megmutassa, mit tud a verseny HUMMER H3.

A Magyarországon most debütáló Team Dakar USA H3 versenyautóját a Robby Gordon/Andy Grider páros viszi.  2007-ben, a Dakaron Gordon és Grider  az abszolút nyolcadik helyen végzett és az első olyan amerikai csapat a Dakar Rally történetében, amely szakaszgyőzelmet ért el.

Robby Gordon tegnap már Veszprémben tesztelte a HUMMER versenyautót és elégedetten nyilatkozott a nap végén: “A 2007-es Dakar Rally megmutatta, hogy a HUMMER és a Team Dakar USA bármely világversenyen a legjobbak között tud lenni.”  – mondta Gordon.  “Az elmúlt évet azzal töltöttük, hogy a két HUMMER H3 versenyautót kifejezetten a Dakar jellegű kemény megmérettetésekre fejlesztettük tovább és az autók most gyorsabbak és jobban kezelhetők, mint eddig bármikor. A magyarországi tesztnap után bizakodva várjuk a vasárnap induló versenyt”.