Ezzel a legrégebbi tókerülő regatta nem csupán a leghosszabb távval rendelkező, hanem a legnépesebb mezőnyt felvonultató verseny is lehet július 18-20. között. A körülbelül 145 kilométeres verseny rekordját egyébként a karcsú, faépítésű Nemere II tartja 10 óra 40 perces idővel.


Az Audi márka a Magyar Vitorlás Szövetség és a magyar vitorlás sport elkötelezett támogatójaként idén szponzorként segíti a Kékszalagot, többek között azzal, hogy három egységet indít. A Raffica – azaz Szellőcske – 2 éve a Garda-tóról érkezett, s karcsú testével, ragyogó vitorlázatával máris a dobogóra esélyesek között emlegetik. A könnyű, libera típusú hajó csaknem tőkesúly nélküli, de a kiülő trapéz segítségével nyolc és fél méterre nő a szélessége. A tucatnyi kiülő ember azonban jól pótolja a tőkesúlyt, gyenge szélben bármelyik egységet legyőzheti.

A Sponsor Wanted libera B típusú hajó, hasonló a Rafficához, csak éppen trapézkeret nélküli, s kategóriájában ez is szép reményekre jogosítja a legénységet. Persze nem csupa öreg tengeri medve indul a Balaton meghódítására, a kizárólag hölgyekkel a fedélzeten rajtoló 24 lábas Melges típusú hajót a női kategóriában szintén az esélyesek között tartják számon. Mindhárom támogatott hajó Audi logóval a vitorláján fut neki a versenynek, így a három nagyvásznon összesen több, mint 60 nm2  felületen láthatják a verseny nézői a négykarikás márka logóját.
 Az Audi márka a három egység támogatásán kívül még némi célprémiumot is kitűzött a legjobban szereplő, az abszolút verseny első három helyén végző egységeknek.  

Az Audi és a vitorlássport kapcsolata nem újkeletű, hiszen a négykarikás márka aktív támogatója immár évek óta a Magyar Vitorlás Szövetségnek. Az Audi és a sportág együttműködése 2003-ban kezdődött a balatonfüredi Soling világbajnokság támogatásával, valamint az Audi Soling Grand Prix viadal szponzorálásával. Az együttműködéssel mindkét fél elégedett volt, így az idei évben már hatodik alkalommal névadó szponzora az Audi a Nagyhajós Bajnokság I. fordulójának, amely 2008. augusztus 1-6. között Audi Kupa Nagyhajós Bajnokság néven kerül megrendezésre.