Március másodikától a BMW 850 munkatársát bocsátja el az angliai Cowley-ban található gyárából, amely ekkortól öt napos munkahétre áll át a mostani hét naposról – tudósít az AFP. A cég közlése szerint bár a Mini jól ellenáll a válságnak, ez a márka sem tekinthető immunisnak, a leépítéssel kapcsolatos döntés pedig nehezen született meg.

Tony Woodley, a Unite szakszervezet vezetője opportunizmusnak és botrányosnak eljárásnak nevezte, hogy a BMW egy teljes műszakot épít le, méghozzá olyanokat, akik – ügynökségek által beszervezett, szerződéses dolgozók lévén – nem kapnak túlórapénzt. “A BMW ezt meg sem próbálta volna Németországban, ahol az ilyen gyakorlat törvénytelen. A lehető leghamarabb találkozni szeretnénk a cég képviselőivel, hogy harcolhassunk a szükségtelen leépítések ellen. Emellett nyomást gyakorolunk a kormányra azért, hogy többet tegyen a munkahelyek megtartása érdekében” – szögezte le a szakszervezeti vezető.

A gyár tavaly 235 ezer gépkocsit bocsátott ki. Azt követően azonban, hogy januárban 34,5 százalékkal kevesebb mintegy 10 ezer Mini kelt el világszerte, a tulajdonos BMW úgy döntött, hogy öt napra csökkenti a heti termelési napok számát. A brit autóipar csaknem taljes mértékben külföldi kézben van, de még mindig több mint 800 ezer embernek ad munkát. A londoni kormány ugyanakkor a közelmúltban bejelentette: 2,3 milliárd angol fontos (3,3 milliárd dollár) hitelkeretet fog biztosítani az iparág életben tartására.