A 70 körös futamot végül Lewis Hamilton nyerte meg, akinél nem az volt a kérdés, hogy nyer-e idén futamot, hanem az, hogy mikor. Ez a szezon hatodik futamán sikerült is neki. Nem kevésbé meglepő a második (Nick Heidfeld) és harmadik helyezett (Alexander Wurz) személye sem.

A rengeteg esemény közepette ember legyen a talpán, aki átlátja, hogy mi minden történt ezen a viadalon. A legfontosabb talán az, hogy a nagy
balesetet szenvedő Robert Kubica túlélte a sokszoros becsapódást és úgy néz ki, lábtöréssel megúszta. A BMW pilótája a bokszbeállást követően összement Ralf Schumacher Toyotájával, majd nekicsapódott a falnak, többször megpördült autójával a pályán, majd ismét egy falnak csapódott. Szinte biztos, hogy a jövő hétvégi USA Nagydíjon nem áll majd rajthoz, s kérdéses az is, mikor teheti ezt a közeljövőben.

A BMW-nek nagyon fontos az észak-amerikai piac, így fontos a jó szereplés a Kanadai és az USA Nagydíjon, mégis a német márka nem túl szerencsés ezeken a pályákon. Míg Robert Kubica vasárnap szenvedett nagy balesetet Montrealban, addig Nick Heidfeld autója tavaly Indianapolisban hatalmas repüléssel hagyta el a pályát, többször is megpördülve a levegőben. A német pilóta akkor ott szerencsésen épségben megúszta a látványos balesetet.

Alexander Wurz a 19. helyről rajtolva ért célba a harmadik helyen, s őt a
negyedik helyen Heikki Kovalainen követi a Renault-val. Az ötödik helyen
Kimi Räikkönen ért célba a Ferrarival a meglepetésember Takuma Sato, a
címvédő Fernando Alonso és Ralf Schumacher előtt. Alonso többször is
megcsúszott a pályán, s egy hiba a rajt utáni első kanyarban ahhoz vezetett, hogy letért a pályáról és Räikkönen mögé esett vissza. Ráadásul meg is büntették később azért, mert a biztonsági autó alatt ment be a bokszba, ami nem engedélyezett. Alonso ezzel az egyéni ponttábla második helyére esett vissza saját újonc csapattársa, Lewis Hamilton mögé. A Renault és a Ferrari még rosszabbul jártak, hiszen Felipe Massát és Giancarlo Fisichellát is kizárták a futamból. Massa és Fisichella piros
lámpánál hagyta el a bokszutcát. Ráadásul Kimi Räikkönen sok időt vesztett arra várva, hogy Massa végezzen a bokszban. Miközben Fisichellát kizárták, addig Heikki Kovalainen a negyedik helyen épphogy lemaradt a dobogóról.

A verseny kimenetele sokban függött a bokszstratégiáktól és a sárga
zászlóktól. Sokan nem értek célba, akiknek ez még sikerült: Mark Webber, Nico Rosberg, Anthony Davidson és Rubens Barrichello.

Montrealból Indianapolisba költöznek a csapatok, hogy egy hét múlva a
legendás pályán mérjék össze a tudásukat. A Ferrarinak nem igazán sikerült jól a mostani futam, de a következő már az ő pályája. 2005-ben a
“csonkafutamon” és tavaly a teljes mezőnyben is kettős győzelmet
ünnepelhetett.