Még mindig csak tanulmányautó a Jaguar I-Pace, a Genfi Autószalonon megjelenő példánynál is csak annyi a változás, hogy pirosra, egészen pontosan Photon Red színűre fényezték át a karosszériát – egyébként ez is jól áll a szabadidő-autónak –, a sorozatgyártású változat legjobb esetben is csak az év végén lesz ismert.

Ez azonban nem akadályozott meg 350 embert abban, hogy ne csak megrendeljék, de már előleget is fizessenek az autóra. Mindezt ráadásul úgy tették, hogy a vételár sem ismert. Nem is annyira a külső, sokkal inkább a belső tér fog változni, ahová az új Range Rover Velarból ismert „rejtett” középkonzol kerül majd, és sokkal egyszerűbb megjelenésű ülések.

A technika nem nagyon fog változni, tehát elöl-hátul egy-egy 200 lóerős villanymotor hajt. Ezeket a JLR mérnökei saját maguk tervezték, a 234 mm átmérőjű, 500 mm hosszú egységek tömege mindössze 38 kg. A 90 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor 36 különálló cellából áll össze, és része a váz teherhordó szerkezetének. Eddig annyit mondtak, hogy a hasonló teljesítményű és felszereltségű F-Pace szabadidő-autónál 10-15 százalékkal lesz majd drágább az I-Pace, ami nagyjából 25 millió Ft-os vételárat jelent; ezzel még mindig bőven alatta marad a Tesla Model X árának.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!