Jól jelzi, hogy mennyire fontos a Jaguar márka számára az I-Pace nevű akkumulátoros-elektromos szabadidő-autó, hogy a cég mintegy 200 darab prototípussal végezte a közúti tesztelést. Most az utolsó teszt kilométereiket futják az álcázott autók, hiszen március 1-én leleplezik a sorozatgyártású változatot, és hivatalosan elindítják a forgalmazást.

Utóbbi csak formaság, hiszen már egy éve gyűjtik a megrendeléseket, tehát aki netán most menne a márkakereskedésbe, az már egy hosszú várólista végére kerül. Holland forrásból az is kiderült már, hogy felszereltségtől függően 82-106 ezer euró lesz a vételár – utóbbi a gazdagon felszerelt First Edition ára. A gyár büszkén állítja, hogy 100 kW teljesítményű egyenáramú töltővel alig 45 perc alatt lehet 80%-ra tölteni az I-Pace akkumulátorát, azonban a valóság az, hogy a legtöbb helyen 50 kW-os töltők vannak, tehát 90 perc a töltési idő.

Jelenleg a svédországi Arjeplogban tesztelnek, ahová potenciális vásárlót és többek között a Panasonic Jaguar Racing versenyzőjét is meginvitálták. A Jaguar Land Rover egyébként mostantól kezdve március közepéig ügyfeleknek tart élményvezetést a létesítményben, jelentkezni a jövő évi turnusra lehet, a legolcsóbb három éjszakás turnus ára személyenként 2990 euró.