Négy éven át szögelték a fejlesztők az autójukat, most pedig bemutatkozott a GreenGo cég az i.CarO (Interconnected Car Zero) elnevezésű autópótléka. A hosszas fejlesztőmunkát a fejlett akkumulátor-felügyeleti rendszer indokolta, aminek köszönhetően az autó a 24 cellás, 150 Ah kapacitású teleppel 165 km távolságra képes eljutni.

Igazából csak városban érzi jól magát, csúcssebessége 75 km/óra, és a két ülés mögött 300 literes csomagtér van. A karosszéria hossza 2,75 méter, a saját tömeg akkumulátor nélkül 198 kg, akkumulátorral 578 kg. A telepre azt mondják, 3000 töltési ciklust bír ki, normál konnektorról 6 óra alatt lehet teljesen feltölteni. A hajtómotor 16 lóerős, nyomatéka 20 Nm.

Az autó lelke a fedélzeti számítógép, amely on-line összeköttetésben van a központtal, és olyan dolgokra képes, hogy ha merül az akkumulátor, automatikusan a célhoz legközelebbi töltőponthoz navigálja az autót, vagy koccanás esetén kapcsolatba lépnek a sofőrrel, és segítséget ajánlanak. 2013 februárjától lesz megvásárolható a GreenGo i.CarO, az alapváltozat 9890 euró, az L 11 500 euró, a VIP csúcsmodell pedig 13 000 euró lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért