A hétvégén az IndyCar mezőnye Detroitban járt, ahol az eső miatt igazán izgalmasra sikeredett a futam. Különösen Marco Andretti számára!

Nagyjából 50 perccel a futam vége előtt ugyanis az amerikai versenyző úgy döntött, minden mindegy alapon lecseréli a vizes pályára való gumikeveréket száraz pályásra, és így, remélhetőleg gyorsabb lesz majd mindenkinél.

Igen ám, csak azzal nem számolt a 32 éves versenyző, hogy mikor begurult a boxutcába, a pálya még szinte egyáltalán nem száradt fel annak ellenére, hogy az eső már elállt. Így az első köreit szinte álló vízben kellett teljesítenie, ami egészen elképesztő munkát igényelt.

Andretti taktikája végül nem igazán jött be, a versenyen, melyet Josef Newgarden nyert, csak a 16. helyen végzett. Viszont a belső kamera által rögzített videó egészen zseniális lett!