A Magyarországon immáron második alkalommal megrendezésre kerülő verseny célja továbbra is a kamionpilóták kiemelt szerepének hangsúlyozása a közúti biztonság és a környezetvédelem terén.

A verseny megrendezése a Scania azon hosszú távú célkitűzését tükrözi, amely a közlekedésbiztonság javítására és a hivatásos gépkocsivezetők elismertségének növelésére irányul. A rendezvény törekvéseiben követi azt az Európai Unió által kitűzött célt is, mely szerint a közúti balesetek számát 2010-re a felére szeretnék csökkenteni.

A 2003. és 2005. évek „Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető” versenyei után a 2007. évi YETD lesz a harmadik, és egyben a legnagyobb verseny,  amelyen 24 Európai Uniós tagállam, valamint Norvégia, Svájc és Törökország gépkocsivezetői vesznek részt.

Az idei sorozatban Magyarországon az 1972-ben illetve azután született magyar állampolgárságú tehergépkocsi-vezetők vehetnek részt. A versenyzőknek nehéz feladatok sorát kell megoldaniuk: pontos manőverezést és gazdaságos vezetést tartalmazó gyakorlati feladatokat, valamint szabályzatokra és biztonsági előírásokra vonatkozó elméleti teszteket egyaránt.

Az első körben a versenyzőknek március 31-ig az elméleti tesztet kell kitölteniük, melyhez a http://yetd.scania.hu weboldalon keresztül vagy a Scania márkaszervizekben juthatnak hozzá. A legjobb 60 sofőr vehet majd részt a Scania márkakereskedésekben  (április 20-21-én Veszprémben és május 11-12-én Szegeden) megrendezésre kerülő regionális döntőkön. A legjobbak június 1-2-án Budapesten, az országos döntőn mérhetik majd össze tudásukat. Az innen győztesként kikerülő pilóta pedig 2007. szeptemberében az európai döntőn, Svédországban versenyezhet a 2007-es év legjobb fiatal tehergépkocsi-vezetője megtisztelő címéért. A cím a dicsőség mellett egy 100 000 Euro értékű Scania teherautót is jelent majd a győztesnek.

A YETD 2007 középpontjában a közlekedésbiztonság áll. A Scania kiemelten fontosnak tartja a biztonságos járművek kialakításával egyetemben a gépkocsivezetői gyakorlatot és a biztonságra való odafigyelést. A Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Christian Teichmann így nyilatkozott:
 
„A fuvarozó vállalatok számára a gépjárművezetők kétségkívül a legfontosabb szereplők a szállítás területén, szerepük a biztonsági szempontoktól kezdve egészen az üzemanyag- és karbantartási költségekig meghatározó. A helyes vezetési stílus egyenletes forgalomáramlást biztosít a közlekedésben, és egyben hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás és károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez is.”

A versenyt az Európai Bizottság és az IRU (International Road Transport Union – Közúti Fuvarozók Nemzetközi Szövetsége) támogatja, valamint nemzetközi szinten a Michelin és a Shell szponzorálja. Az esemény magyarországi kiemelt támogató partnerei az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magyar Baleseti-szimulációs Társaság, a Schmitz Cargobull, és a Camion Truck&Bus magazin.
A Scania a verseny ideje alatt az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködésben közútbiztonsággal kapcsolatos szemináriumokat tart több országban is.