Lee Iacocca új trendet indított el az autóiparban, amikor megálmodta és meg is valósította a Ford Mustangot. A Falcon hétköznapi műszaki alapjaira épített, kedvező áron kínált, vagány sportmodell hangos sikert aratott, majd ezt az európai Ford is megismételte a Caprival. Nem maradhatott le a versenyben a legnagyobb rivális, a General Motors sem. A tengerentúlon a Chevrolet Camarót, Európában az Opel Mantát dobták piacra, hogy egy új vevőkör számára is elérhetővé tegyék a stílusos kupé karosszériát.
Az 1970 szeptemberében debütált Mantát az Ascona A műszaki alapjaira építették, de az újdonságot jelentő középkategóriás limuzint csak két hónappal később leplezték le. A közös szerkezeti felépítéssel ugyan a gyár is sokat spórolt, ebből az előnyből a vásárlók is részesültek, hiszen a korábban borsos áron kapható sportmodellektől eltérően a vevők anélkül is hozzájuthattak a látványos külsőhöz, hogy meg kellett volna fizetniük a technika felárát. A hosszú motorháztetőnek, a négy kerek lámpának, a keret nélküli ablakoknak és a versenysportra utaló külső dekorációnak hála vonzó volt a kor fiataljainak szemében, ami feledtette a sokat ígérő külsőnél sokkal szerényebb teljesítményt is. Az alapváltozat 1,2 literes, 60 lóerős motorja már a 70-es évek elején is gyengének tűnt a Manta számára, ahogy az 1,6 literes változatok 60-80 lóerő közötti teljesítménye és 150-160 km/ órás végsebessége sem számított kiugrónak. Ettől függetlenül az Opel a sportos vezetők kedvére tett az újdonsággal, és a reklámokban is így népszerűsítette. Más érzés volt a kupé sportkormányát tekerni, rövid váltókarjával kapcsolni a fokozatokat, és kikönyökölni a hosszú ablakon, mindezt az Asconáéhoz hasonlóan kedvező fenntartási költségek mellett!
Az eltérő igényekre különböző modellekkel reagált az Opel. Az L (Luxury) elegáns körítést kapott, sőt, még automatikus váltót is lehetett hozzá rendelni, az SR sportos változatként a raliautókhoz hasonlóan matt fekete motorháztetővel és plusz műszerekkel készült, csak az 1,9 literes, 90, később (a benzin ólomtartalmának 1972-es csökkentése miatt) 88 lóerős motorral, kizárólag kézi váltóval volt elérhető. Rövid, de sikeres pályafutása végén elkészült a csúcs-Manta is, a GT/E Bosch L-Jetronic elektronikus befecskendezővel már 105 lóerőt hozott ki az 1,9 literes motorból, végsebessége elérte a 188 km/órát, amiben az első légterelő és a gyárilag ültetett futómű is segítette. A magas, 12 500 márkás áron kínált, valóban sportosnak számító kivitel egy év alatt 5252 példányban kelt el.
Turbo Manta
Az Opel tisztában volt vele, hogy a Mantának szüksége van egy nagyteljesítményű motorra, ezért többek között a turbófeltöltővel kísérleteztek. Építettek is néhány prototípust az 1,9-es blokk amerikai piacra szánt változatának felhasználásával, de a tesztek során kiderült, hogy túlságosan kiszámíthatatlan, emiatt veszélyes lenne az autó. Ezzel be is fejezték a projektet, a British Dealer Opel Team azonban a megvalósításig is eljutott, de 28 példány után a britek is leálltak az átépítéssel, mert a feltöltőt beszállító cég csődöt jelentett…
Hathengeres Manta
A belga Transeurop-Engineering két év alatt építette meg a 2,8 literes karburátoros motorral szerelt Manta A-t, amelyet aztán az Opel márkakereskedésekben is meg lehetett vásárolni. Az antwerpeni gyárból félig kész (motor és erőátvitel nélküli) autókat kapott a tuningcég, amelyekből aztán megépítették a 142 lóerős TE2800-ast. Optmista módon heti 5 autóval számoltak, végül két év alatt mindössze 79 példányt sikerült értékesíteni – a 19 980 márkás árával hatezer márkával volt drágább, mint a 105 lóerős GT/E.
45 éves a Manta B
Európai mércével hamar, öt év után leváltotta az Opel új középkategóriás modellcsaládját. A kifutó generáció műszaki alapjainak továbbfejlesztésével készült Manta B ismét az Ascona B előtt jelent meg 1975 augusztusában. A karosszéria hosszabb, a tengelytáv nagyobb lett, az autó tömege átlagosan 50 kg-mal nőtt. Arányait megtartotta, a Chevrolet Monzához hasonló kupé azonban még sportosabb hatást keltett, erre ráerősített a beépített bukókeret is, melyet kontrasztos, fekete kárpitozással emeltek ki az utastérben. A motorválaszték a bevezetéskor az 1,2 literes, 60 lóerős, az 1,6-os 60 vagy 75 lóerős és az 1,9-es 90 vagy 105 lóerős változatából állt.
Az első nagyobb frissítésre 1978-ig kellett várni, akkor az új motorok mellett egy új karosszériaváltozat, a CC, vagyis a Combi Coupé is megjelent. A Ford Capri második generációja üveggel együtt felnyíló hátsó ajtó kapott, az új felépítés egész Európában egyre népszerűbbé vált, érthető, hogy az Opel is tartani akarta a lépést. A 61 mm-rel rövidebb, 450 márkával drágább CC csomagtartója ugyan 370 helyett csak 330 literes volt, de könnyebben hozzá lehetett férni. A sors iróniája, hogy bármennyivel praktikusabbnak számított, a vevőket jobban vonzotta a kétajtós kupé. 1979-től bekerültek az új, felső vezérműtengelyes motorok a választékba. Az 1,3 literes, 60 vagy 75 lóerős és az 1,8-as, 90 lóerős blokkon kívül kisebb frissítést is kapott, amely alaposan megváltoztatta a kinézetét. Az 1980-tól gyártott műanyag lökhárítós széria a 80-as évekbe repítette a Mantát, amely 1981-ben nem követte az Ascona példáját, és nem váltott elsőkerékhajtásra, hanem megmaradt klasszikus sportmodellnek.
Az eredetileg akár elegáns, akár sportos stílusban is konfigurálható kupé egyre inkább a fiatalok kedvében járt, 1982-ben négylyukú hűtőmaszkot, színrefújt lökhárítót és légterelőt kapott, az összes krómot eltüntették róla, a könnyűfém felnik mellett pedig a beltérben használt anyagokat is kicserélték. A GT/E csúcsmodellhez a Recaro ülések és az új, egyébként feláras, ötfokozatú kézi váltó is alapáron jártak. Ezután még hat évig a kínálatban maradt, miközben az Opel teljes palettája lecserélődött körülötte.
1984-ben a sportverzió nevét GSi-re változtatták, az utolsó időszakban pedig már csak az Irmscher-féle, dupla kereklámpás Exclusive kiadás szerepelt a katalógusban 2,0 literes, befecskendezős, 110 (katalizátorral 107) lóerős motorral. 1988-ra végleg elavult, de a berlini fal leomlása után, használt autóként másodvirágzását élte a keleti oldalon, ahol a volt NDK-sok kezében a tuningőrültek kedvencévé vált. A mára kultstátuszba került klasszikus feltámasztását már többször is fontolóra vették…
Manta, a kultuszautó
Semmi sem bizonyítja jobban, hogy mekkora kultusza alakult ki hazájában a Mantának, mint a két, 1991-ben elkészült film, melyek a sportkupé körül létrejött szubkultúrát mutatták be. A Til Schweiger főszereplésével forgatott, Mattig-tuningos kupét szerepeltető Manta, Manta, és a hatkerekű sztárautót felvonultató Manta – Der Film számtalan szórakoztató percet szerzett a típus és a korszak rajongóinak. Sokat elárul a Manta megítélésének változásáról a Cobra 11 című sorozatban feltűnő autók szerepe. A 90-es években az autópályán huligánkodó fiatalok törték össze az értéktelen példányokat, a 2000-es években a tuningolt autó szinonimájaként jelent meg, és már egy karcolás sem esett rajta, a legújabb epizódok egyikében pedig drága veteránként tűnt fel, melyet az egyik főszereplő restaurált.
