Mint azt valószínűleg már minden szurkoló tudja, Sebastian Vettel a 2021-es idényt már nem a Ferrarinál, hanem az Aston Martin csapatánál kezdi meg a Formula–1-ben.

A német világbajnok pedig épp ezért úgy döntött, megválik a Ferrarikból (is) álló kollekciója egy részétől.

Összesen öt, Vettel tulajdonában álló Ferrarira lehet licitálni egy szuperautó-kereskedésnél.

A kínálatban 2016-os Ferrari LaFerrari, egy 2004-es Ferrari Enzo, egy 1996-os Ferrari F50, egy 2016-os Ferrari F12tdf, valamint egy 2015-ös Ferrari 458 Speciale található.

Illetve ezen kívül még két autótól, egy 2009-es Mercedes-Benz SL65 AMG Blacktől, valamint egy 2010-es Mercedes-Benz SLS AMG-től is elköszön Vettel.

Az autóknak egyelőre még kikiáltási áruk sincs, de azt azért lehet sejteni, hogy ezek eladásából gond nélkül eléldegélne élete végéig még Vettel unokája is – ha nem dolgozna egész életében, akkor is.