A BMW – az amerikai eladások csökkenése, a dollár gyengülése valamint az acél, a műnyagok és az olaj árának emelkedésére hivatkozva – profit figyelmeztetést adott ki a napokban.  A cég szóvivője, Marc Hassinger bejelentette: a bajor márka idén nem fogja elérni az előre jelzett 3,78 milliárd eurós adó előtti nyereséget. Nem is adnak ki újabb előrejelzést azt követően, hogy az első fél évben 35 százalékkal 1,24 milliárd euróra csökkent az adó előtti eredmény.

A Mercedes ugyanakkor meglepte az amerikai piacot júliusban, hogy a bázishoz képest 15,7 százalékkal növelte eladásait. Pedig az Egyesült Állmokban júliusban ötödével csökkent a személyautópiac forgalma, bár hozzá kell tenni: odaát személykocsinak számítanak a nálunk haszonjármű kategóriában futó platós kisteheharautók, a pickupok is. Ezek forgalma az idén 14,2 millióra csökken a JD Power szerint a tavalyi 16,1 millióról. A pickupok, valamint a nagytestű műterepjárók (SUV) és a nagy autók együttes forgalma június végéig 26 százalékkal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest. A kereslet visszaesésének oka, hogy egy gallon (3,785 liter) benzin ára az októberi 2,8 dollárról júniusban 4,1 dollárra 615 forintra emelkedett, így átszámítva literenként 163 forintba került.

Ezért aztán a hazai gyártók – a Chrysler, a Ford és a GM – a múlt hónapban 13,6 százalékkal kevesebb, mindössze 393 ezer gépkocsit adtak el, míg az importautókból 4,9 százalékkal több fogyott. Különösen a kompakt autókból kel el jelentősen, közel 30 százalékkal több az Egyesült Államokban, és hiába loholnak a hazai márkák a nemzetközi trend után – folyamatosan növelik a kisebb modellek gyártási darabszámát – ez a kategória azonban jóval kevesebb nyereséget termel, mint a nagykocsiké. Így aztán nem is csoda, ha a GM második negyedévi vesztesége meghaladta a 15 millió dollárt. Ugyanakkor nagy versenytársával, a Forddal már vizsgálja motorok és hajtásláncok közös fejlesztésének lehetőségeit.

De nem csupán az észak-amerikai, hanem az európai személykocsi piac is szűkül: az első fél évben 2 százalékkal 8,328 millióra csökkentek az eladások. (Magyarországon 1,4 százalékkal kevesebb, 85 147 autó talált gazdára.)

A Toyota a világpiaci tendenciákat látva 450 ezerrel csökkentette idei gyártási, és 350 ezerrel eladási tervét. Ennek alapján csupán 1 százalékkal, 8,5 millióra emelkedik a Toyota gépjármű forgalma ebben az évben. Japán vezető gyártója azt tervezi, hogy világszerte összesen 8,43 millió járművet gyárt, viszont amíg a hazai termelés 3 százalékkal 4,1 millióra csökken, addig külföldi üzemei teljesítménye 1 százalékkal 4,33 millióra emelkedik.