Nem könnyű újat mondani egy olyan járgányról, amelyről a toll- és kormányforgatók már megírták szakszerű kritikájukat. Sejtésem szerint azonban valamennyien férfiak voltak... Attól fogva, hogy kézhez kaptam a Citroen C2 slusszkulcsát, a káros befolyást megelőzendő kényszeresen kerültem, hogy beleolvassak az írásokba, amelyeket egyébként életem párja időt és energiát nem kímélve dugdosott az orrom alá. Elhatároztam hát, hogy szigorúan szakszerűtlen és szubjektív naplót írok arról a pár napról, amelyet a C2 társaságában töltöttem.

Mi az igazi luxus egy autóban? A faberakás és a bőrkárpit? A csend és a sima rugózás? Az erő és a presztízs? Ezek is – és még valami. A tágas férőhely. Ez az, amiben a Viano veri a Maybachot. Térviszonyai felülmúlhatatlanok, tériszonyos ember ne is nézzen körül benne, mert megszédül.

Szembeötlő hasonlósága miatt ez a kocsi le sem tagadhatná, hogy rokonságban áll a stuttgarti terepjárókkal. Többről is van szó puszta látszatnál, hiszen a motor és - részben - az erőátvitel ugyanúgy a csillagosoktól ered, mint a műszaki know-how egy része. A közelebbi ismerkedés azonban megmutatja, hogy elég távoli a rokonság, hiszen a részletek már tipikusan távol-keletiek. Összességében egy korrekt autó, korrekt árért!