Kicsit más ez a koda Octavia kombi, mint a többi, és nem csak a ritka színe miatt. A lényeg a részletekben rejlik.
A belső ördög
Arany DB5-ösre lehet licitálni a Goldfinger mozi jubileuma alkalmából
Jótékonysági célra megy majd annak az árverésnek a bevétele, amelynek tárgya az EON Productions által megrendelt, aranyból készített 1:3 méretarányú Aston Martin DB5 modell.
703 374 700 ok arra, hogy az ember kitakarítsa autóját
Takarításkor került elő a kesztyűtartóba dobott lottószelvény – 2,9 millió dollárt, azaz 700 millió Ft-ot nyert vele a szerencsés ügyfél.
Jubileumi modellel ünnepli a Honda a 40 éves Gold Wing-et
Októbertől lesz megvásárolható a Honda Gold Wing 2015-ös változata, amely rögtön a típus születésnapját ünneplő limitált szériával nyit.
Kell, vagy nem?!
A Hyundai Grand Santa Fe mindössze egy felszereltségi csomaggal, motorral és váltóval érhető el, az extralistán pedig csupán két tétel szerepel.
A megkésett harmadik: Aston Martin kombi a Zagato műhelyből
Tavaly kupéval és kabrióval ünnepelt az Aston Martin és a Zagato, most meg bemutatkozott az ünnepi trió végső tagja Shooting Brake karosszériával.
Kínában is bemutatkozott a Suzuki kompakt szedánja
Alivio néven, sportosabb megjelenéssel, Kínában is bemutatkozott a Suzuki alsó-középkategóriás limuzinja.
A pályán nyer, az utcán büntet a WTCC Citroën
A Citroën kínai forgalmazója limitált szériával emlékezik meg a C-Elysée WTCC-győzelmeiről. Bár ne tenné.
Drámaian javuló minőséget ígérnek a felfrissített UAZ-nak
Minőségellenőrzésen is átesnek ezután az UAZ terepjárói, amelyek hamarosan LED-es menetfényt is kapnak. Jövőre jön a 2,0 literes turbómotor, 2018-ban pedig az önhordó karosszériás új modell.
Egyedi roadsterekkel ünnepli a 25 évet a Panoz
Negyed évszázaddal ezelőtt kezdett autókat gyártani a Panoz, most két különleges autóval ünnepelnek.