Mi, magyarok, hajlamosak vagyunk néha azt hinni, hogy a riasztó áremelkedések csak minket sújtanak. Maximum elhisszük, hogy Közép-Kelet-Európa más tájain is akadnak gondok. No de NYUGATON! Ott is. Elég, ha az elmúlt tíz év statisztikáit fürkésszük.

Míg az NSZK-ban a nyolcvanas évek elején átlag 16 800 márkába került egy új hazai modell, napjainkban 21-32 000 márka a tarifa. Nem titok, hogy Németországban sokkal költségesebben készülnek a négykerekűek, mint más államokban. Az autóipari átlag bruttó órabérköltsége Franciaországban és Nagy-Britanniában a kilencvenes évek elején 26 márka 50 pfennig körül mozgott, a szorgos japán szakemberek közel 34 márka. S most kapaszkodjanak meg a kedves olvasók és kapcsolják be biztonsági öveiket! A Szövetségi Köztársaságban 44 márka 50 fenniges bruttó órabérköltségekről árulkodnak a statisztikák.
Na ja, sokat keresnek a német melósok és mérnökök – sóhajt most fel a trabantosok, ladások, volkswagenesek hada Magyarországon. Csakhogy, miközben egy évtized alatt az NSZK-ban a fizetések csupán 50 százalékkal emelkedtek, a nyugatnémet típusok alapára 88 százalékkal szökött magasabbra. Téved az is, aki biztos munkahelyeket sejt a dráguló modellek mögött. Pillanatnyilag mintegy 780 ezer férfi és nő dolgozik az autóiparban. Becslések szerint, az elkövetkező években 100-200 ezer ember is az utcára kerülhet. Mindeközben a kölni, wolfsburgi, stuttgarti típusok ára egyre borsosabb…

Egy mai Senator persze jobb, mint az Admiral volt egykoron, az árnövekedés azonban indokolja a mosolyt

Lássuk a konkrét számokat, valóban jogos-e megkongatni a vészharangot Európa egyik leggazdagabb országában? Tíz évvel ezelőtt az 1,0 literes (29 kW) Volkswagen Polo C alapára 11 790 márka volt. Ma a VW Polo Fox 1,0 L (33 kW) tarifája 17 255 márkánál startol. Ez a 46 százalékos árnövekedés még a legszerényebben közé tartozik a Szövetségi Köztársaságban. Az első generációs Volkswagen Golf, a maga 1,1 literes (33 kW) motorjával igazi sláger volt világszerte. Nyugat-Németországban 1982-ben 12 590 márkás alapáron csillogott a szalonokban ez a kitűnő Bogár-utód. 1992-ben, az immár Magyarországon is kapható Golf III. 1400 cm3-es (44 kW) erőforrással 20 760 márka fapados”’ kivitelben. A 65 százalékos Golf-dráguláshoz hasonló a konkurens Kadett sorsa. Egy évtizeddel ezelőtt az Opel kedvenc 1,2 literes (44 kW) motorral 12 635 márkát kóstált. Az időközben Astrára átkeresztelt modell, 1,4 literes (44 kW) verzióban 64 százalékkal „értékesebb”: 20 760 márka. A Golf és a Kadett, illetve Astra viadalában, már réges-rég csak statisztaszerep jut a kölni, alsó középosztálybeli autónak, az Escortnak. A Ford 1982-ben, 11 325 márkáért árusított típusa hajdanán 1,1 literes (40 kW9 volt. Az új köntösbe öltözött Escort ára 1992-ben 1,3 literes (44 kW) motorral 20 480 márka alapkivitelben. Hogy mitől emelkedett tíz év alatt a Ford Escort tarifája 81 százalékot, azt a nyugat-európai vevők is gyakorta megkérdezik.

Napjainkban csupán egy dízel, Ford-motoros Lada Alekót kapni Germániában azért a summáért, amennyibe hajdanán a VW Passat C Variant került. A korszerűtlen, régi-új Moszkvics 1992-ben sem vetekedhet a tíz évvel ezelőtti, 1,3 literes (44 kW) kombi Passattal. Akkoriban 16 650 márkánál startolt e középkategóriájú kocsi ára. Pillanatnyilag 29 980 márka. Ez bizony 80 százalékos drágulás, igaz eközben a Variant CL 1800 köbcentis (55 kW) lett! Idén mutatkozott be a Ford régen várt óriáskombija. A Scorpio Turnier CLX 2,0 (85 kW) 39 080 márka alapverzióban. Vajh’ mennyibe került e gigantikus kölni modell őse 1982-ben? A 2000 cm3-es (66 kW) Ford Granada Turnier „csak” 19 920 márkát kóstált, midőn Kohl kancellár Helmuit Schmidt helyére került az NSZK-ban. Ezt a 96 százalékos árszökkenést is felülmúlja az Opel Rekord drágulása. Ha ma valaki egy ilyen 1,9 literes (55 kW) limuzint vásárolt 1982-es évjárattal, nem árt, ha tudja, hogy annak idején e kocsi „csak” 18 075 márkába került. A 98 százalékkal „értékesebb” Omega GL-rokon 1992-ben, 2,0 literes (85 kW) erőforrással már 35 825 márkás alapáron talál gazdára.

Tíz év alatt átlagosan 75 százalékkal drágultak a BMW-k

Elérkeztünk körképünkben a luxusmodellekhez. Meglepő, hogy a 80-as évek eleje óta a BMW 520 i típus 74 százalékkal drágult, miközben a konkurens, stuttgarti Mercedes 200-as 93 százalékkal. Érdemes a konkrét árlistákat is nagyító alá venni. A „középső” bajor limuzin, az ötös sorozat 2000 köbcentis (92 kW) kedvence tíz éve 27 400 márkába került. Az időközben izmosabbá vált BMW 520 i 1992-ben 47 800 márkától kapható. A csillagos luxus négykerekű 2000 köbcentis (80 kW) erőforrással 24 995 márka volt. Ma a legolcsóbb, benzines Mercedes 200 E modellt 2,0 literes (87 kW) motorral 48 279 márkát kóstál – ráadásul a konkurens bajor táltos 2000 köbcentis „lelke” 110 kilowattos… A közelmúltban megújhodott, elegáns Mercedes 300 SE, a maga 3,2 literes (170 kW) motorjával már 90 516 márkától csalogatja a gazdag németeket. 1982-ben a hasonló luxusmulatság még 100 százalékkal jutányosabb volt. Akkoriban „félpénzért” Mercedes 280 SE tulajdonosa lehetett a tehetős adófizető. A 2,8 literes (136 kW) álomautó „csak” 45 369 márkát kóstált. Pokolian felszökött a a Porschék ára is a Szövetségi Köztársaságban. A már-már elnyűhetetlen formájú stuttgarti sportkupé 1982-ben 55 590 márkába került. A hajdani 911 SC unokája, a Porsche Carrera 2 napjainkban 116 800 márkás alapáron várja a vevőket, 3,6 literes (184 kW) erőforrással, szemben a régi 911 SC 3,0 literes (150 kW) motorjával.

Ha igazak a precíznek ismert német statisztikák, s az NSZK-ban a bérek 50 százalékos növekedése mellett, a hazai típusok 88 százalékkal drágultak, akkor érdemes egy pillantást vetni a használt járművek piacára is. 1981-es Mercedes 280 SE-től 11 950 márkáért hajlandó megválni első tulajdonosa. Hasonló, ős-luxus limuzin tízévesen még 13 950 márkát kóstál légkondicionáló berendezéssel. 17 ezer kilométert futott, korán megunt Porsche Carrera 2-es modellhez egyévesen 98 900 márkáért juthatunk. Hurrá! 1990 tavaszán üzembe helyezett VW Golf Madison, 45 ezer kilométerrel akar már 9900 márkáért is. A nyolcéves, 50 lóerős, négyajtós VW-sztár ára 4950 márka Berlinben. Ötesztendős Audi 80 E 1,9 típusra, 80 ezer kilométerrel 16 500 márkáért bukkantunk, 1983-as BMW 520 i-t szervokormánnyal 4900 márkáért vehettünk volna. Nyolcesztendős Opel Rekord E, friss vizsgával 5950 márkáért lehetett volna a miénk. Igaz, ha tudjuk, hogy ez a limuzin újonnan alig 18 075 márkát kóstált, eltöprengünk az üzleten.

Mogyorósi Géza
Berlin