Dramatizálva:
– Én, kérem szépen…
– …Várjon már! Hogy milyen türelmetlen emberek vannak!
– Tessék mondani, kérem szépen…
– Nem látja, hogy el vagyok foglalva?! Mindegyik ilyen!
– De én, kérem szépen…
– Mind azt hiszi, hogy bejöhet ide, és macerálhat.
– Tetszik tudni, kérem szépen…
– Hát ez már több a soknál!
– Igenis, kérem szépen…
– Na, mit akar? Mit kér? Ne hebegjen itt, most mondja meg, hogy mit kér!
– Én, kérem már semmi mást, csak elnézést kérek.
Élményként:
„Nincsen remekebb, mint az utazás” – dúdolom magamban kicsit átformálva a régi slágert. Külföldi útra készülünk. Kirándul a család, remek alkalom, hogy majd fél esztendei fizetést e néhány hétbe öljünk. A sok látnivaló, a rengeteg élmény már előre jókedvre derít. Külön szerencse, hogy a kéjutat a munka öröme kísérheti, ennél kitűnőbb lehetőséget nem találhatunk a legújabb lakókocsi kipróbálására.
Telnek, múlnak a hetek, és mondhatom, nem unatkozunk.
Kész az útiterv, kezdődhetnek az előkészületek. Kérőlap, útlevél – értéklevél, átvehető a postán 17 és 20 óra között. A vízum is időigényes, már a nyomtatványért is órányi hosszú sort kell kivárni az IBUSZ pénztára előtt, persze, fényképet is csináltatunk. Megvan végre ez is, jöhet a valutakiváltás –, legfeljebb 30 nappal az indulás előtt –, de nem szabad megfeledkezni az autóról sem.
Ha lakókocsi, akkor vonóhorog. Vonóhorgot könnyű felszereltetni, csak a vállalkozó mestert nehéz megtalálni. Mit sem és a horog, ha nincs róla papír, a műszaki vizsga papírja. A vonóhoroggal együtt az autót is le kell vizsgáztatni. Ideje, hogy a kissé repedt szélvédőt is kicseréltessük, hátha ezen bukunk meg a vizsgán. Sorban állás a biztosítónál, a kárfelvételen oly hosszú ideig váratnak a pompás új épület garázsparkolójában, hogy közben bezár az üveges. Nem baj, másnap újabb út az üvegeshez, szerencsére éppen Lada-szélvédőben dúskálnak.
A műszaki vizsgához, mely a vonóhorog miatt csak a Mozaik utcában ejthető meg, ki kell utazni a város széli bázisra, jelentkezés, időpontegyeztetés, befizetés csak külön úttal, személyesen. Megvan az időpont, később sikerül a vizsga is.
Szerencsére a kötetlen munkaidő lehetővé teszi a nappali ügyintézést, lehet éjjel dolgozni, különben már el is fogyott volna a kellemesnek ígérkező szabadság. Pedig a java még hátra van.
A Lenti Fém- és Faipari Szövetkezet megerősíti korábbi ígéretét: tesztelésre ajánlja fel legújabb lakókocsiját. A típus annyira új, hogy még csak egy darab készült el belőle, lehet érte menni. Az ajánlat a legkedvezőbb pillanatban érkezik, akkor, amikorra kiderül, hogy semmilyen más vállalattól, szervezettől sem lehet ilyet kölcsönözni, szegényes készletüket már régesrég lefoglalták.
Lentiben bemutatják az újszülöttet. Az imént érkezett vissza Pestről, ahol alapos nyúzópróbán volt. A Kermi és a Közlekedési Minisztérium próbáját is kiállta a jármű, gyárthatóak szériatársai.
A prototípus úgy viselkedik, mint egy makacs, elkényeztetett elsőszülött. Akadozva működik az Elzett-zár, viszont nincs zárja a vonóhorog oldókilincsének. Sebtiben behajítják az elősátrat, „lehet, hogy egy kicsit nehéz lesz felállítani, ez még nem teljesen ehhez a típushoz tartozik” – hangzik a látnoki jóslatnak mutatkozó figyelmeztetés. Tükröt nem sikerül keríteni – csak Budapesten az Autóklub jóvoltából –, addig azonban el kell húzni a lakókocsit. És ez a vártnál is nehezebben sikerül. Mint utóbb valószínűsíthetővé vált, valaki gondosan elő akarta készíteni a lakókocsit, és állított a féken. Szándékához nem fér kétség.
A 450 kilós, ráfutófékes lakókocsi úgy lóg a Lada hátulján, mintha semmi kedve nem lenne elhagyni szülőföldjét. A legkisebb emelkedőn is visszatartja az autót, kicsit meredekebb szakaszokon kettesbe, egyesbe kell visszakapcsolni. Egy darabig még vigasztalna, hogy a szövetkezetek próbamestere nem talált kifogásolnivalót, de hát ó nem ismerte a Ladánkat, mi pedig nem ismertük őt. A lakókocsi ráfutófékje ráfekvő fékké változott, a kerekek oly forrók, hogy vitorlázó repülők kapaszkodhatnak a magasba a fölöttünk kialakult meleg légáramlaton.
Meg-megállva, kerékhűtő szünetekkel vergődünk el Fonyódig. A véletlen itt egy olyan autószerelő mesterhez vezérel, aki nyári csúcsforgalmában is talál időt a kezelésre. Igyekezete azonban hiábavaló, agylehúzója nem boldogul az Alco-alváz kerekeivel. E kudarcot nem lehet beismerni, ezért néhányszor jó nagyot a kerékre csap kalapácsával, és 100 forintot kasszírozva közli a mester, hogy a jármű meggyógyult. Sem az ütések, sem a ráolvasás nem nem segít, azonban, lakókocsink hazáig nem fűti a hosszúra nyúlt nyári estét.
Az Alco-alváz fogalom a szakmában. A nyugatnémet cég szervizkönyve szerint majd egész Európában találhatunk javításra kijelölt szervizt, néhányat Magyarországon is. Egyet éppen Budapesten, a Maros utcait.
A szervizben ezzel az információval meglepetést keltünk, ők már január óta nincsenek szerződéses kapcsolatban Lentivel. Hogy hol lehet a magyar fővárosban lakókocsit javíttatni? – ezt a kérdést a javító már nem tudja megválaszolni. Néhány ötletük van, hogy hova vigyük a lakókocsinkat –, jó messzire –, de jobbulást egyiktől sem remélhetünk. Sebaj – vélné az ember –, úgyis csak fékjavításra vágyunk, arra pedig egy szerződésen túljutott, de autójavítóként azért működő szerviz is alkalmas, hiszen a fék az autós szakember számára nem lehet teljesen ismeretlen fogalom. Szempontunk nem meggyőző: „Hátha kell hozzá alkatrész, az nekünk meg esetleg nincs, meg nem is érünk rá” – tanácsolnak el.
Nem szívesen lennénk most lakókocsis külföldiek Magyarországon. Vagy ha mégis, akkor csak azon remegnénk, nehogy baja essék a vontatmánynak ebben a világvárosban.
Lakókocsival nem könnyű közlekedni. Nem könnyű a pest-budai utcákon, és nem könnyű, ha rendületlenül fog a fék. Szerencsére arra jár megmentőnk, rögtön kettő is, és még a zord szerviz bejárata közelében megegyezünk, hogy az Audio és Video Technika Műszaki Szolgáltató Kisszövetkezet Budai Ipari és Szolgáltató Szakcsoport kis műhelyébe várják lakókocsinkat. A megbeszélt időre el is készülnek a javítással, a diagnózis: túlfeszített fékpofák, rosszul beakasztott visszahúzó rugók.
A lakókocsis kellemetlenségek még nem érnek véget. Engem meggyőztek a reklámok, hogy a legbiztosabb, ha biztosítást kötök. A telefonkönyvből kinézett címen, a parkolóhoz legközelebbi helyen már két éve nincs ÁB-fiók. Mire ez kiderül, újabb értékes órák vesznek el, de egy-egy fél, vagy egész elvesztegetett nap úgy hozzátartozik az úti előkészületekhez, mint a folyamatos pénzkiadás.
Még gázra is szükség van, a lakókocsi pompás gázfőzőjének palackja üres. Irány az egyik fővárosi lehetőség: Budaörs. A porban vagy harmincan várakoznak palackjaikkal, a sor nem mozdul. A cserekuckó ablakán felirat, amely tudatja, hogy csak ½ 3-ig vesznek be üres palackot. Azt is megtudjuk róla, hogy ha a régit akarja valaki visszakapni, a palackra kell írnia a nevét. Hamarosan eljön a ½ 3, az ablak nem nyílik, a tömeg visszaindul autójához. Hogy mit mondanak? Sokukat nem értem, mindenféle idegen nyelven beszélnek ebben a turistaparadicsomban… Ráadásul éppen péntek van, és a hét végén nincs gáztöltés, miért is lenne júliusban? Legalább jut idő, hogy ízléses címkéket ragasszak a palackra. Hétfőn reggel sikerül is a töltés – más palackját kapom vissza.
Megvan a biztosítás, a gáz is, irány az Autóklub. A budapesti szervezet központjában futószalagon intézik az ügyfelek ügyeit. Nekem kemping-igazolvány is kéne, hátha kedvezményt élvezhetek majd egy-egy nyugati kemping „valutafaló” pénztáránál. Az igazolványos ügyintéző ebédel, várni kell rá. Várakozásban nagy a tapasztalatom, de azért kissé bosszant, amikor a jóllakott hölgytől megtudom: kempingigazolvány nincs, elfogyott.
Hogy képes egy űrlap elfogyni? Illetve, hogy képes nem pótlódni? Kezdenék zsörtölődni, persze csak ügyfélhez illő udvariassággal, de miért pont itt lennének kíváncsiak a véleményemre? Egyébként is igazságtalan volna, ha az úti előkészületek összes kellemetlensége most zúdulna csupán egyetlen hivatal, egyetlen alkalmazottjára.
Már értem, miért csak háromévenként adnak valutát tőkés országbeli turistaútra. Bizonyára kiszámították, ennyi idő kell, míg elhomályosodnak az előző utazás előkészületének kínos élményei?…
Végül is sikerült elutaznunk. A lakókocsi tesztjéről, az Alpokon át vezető szép utunkról később írunk. Most még csak annyit árulunk el, hogy a kemping klub irodájában sikerült kiváltani a kempingigazolványt is! Az összes papírokkal (majd egy aktatáskára való) együtt ezt is magunkkal vittük. Mindenütt udvariasan megnézték, kedvezményt nem kaptunk sehol. Lehet, hogy az Autóklubnak volt igaza?
Földvári
Zöldi Lajos rajza
