Hazánkban az autózás nemcsak öröm, olykor gond is. E problémák egyikével foglalkozunk most. Mivel a téma – sajnos – kimeríthetetlen, mi sem törekedtünk teljességre, inkább egy-egy jellemző mozzanatot villantottunk fel abból.
Nálunk nemcsak az új személygépkocsi ára magas, hanem az eredeti gyári alkatrészért is csinos összeget kérnek. A kínálat objektív okokból elmarad a kereslettől, ami idővel hiánycikket szül. A hiánycikk pedig rövidesen csúszópénzt – nem is keveset – feltételez.
Nézzük meg tehát, mit is lehet tenni, ha gyári új alkatrész nem kapható, az autó viszont kell.
A megoldás szinte kínálja magát. Irónikusan fogalmazva: ha ló nincs, a szamár is jó. Ha új nincs is mindig, felújított általában van. S ha a szamár az esetek többségében helyettesítheti a lovat, akkor valószínű, hogy a felújított alkatrészek, fődarabok, karosszériaelemek, gumiabroncsok is megállják a helyüket a gyári újjal szemben. Legalábbis az állami gépjárművek, elsősorban a tehergépkocsik esetében igaz ez a megállapítás, hiszen ezek nagy részében felújított alkatrészekkel, fődarabokkal futnak. Ha az említett hatalmas igénybevételnek kitett gépeknek megfelelnek a „szamarak”, akkor valószínű, hogy a személyautó-tulajdonosoknak sem mindig kell ragaszkodniuk a „lovakhoz”…
Kíváncsiak voltunk tehát az emberek, a gépkocsival közlekedők véleményére. Érdeklődtünk szakembereknél és laikusoknál egyaránt. Jártunk autóbontóban, voltunk ipari tanulóknál, körülnéztünk autósboltokban (államinál is, maszeknál is), kérdezgettünk vásárlókat, autótulajdonosokat. Válaszoltak névvel és név nélkül, komolyan és tréfálkozva, mondtak jót és rosszat egyaránt. Ez a rövid kis összeállítás híven tükrözi a témával kapcsolatos véleményeket, álláspontokat.

K.G: vásárló, egy állami autósbolt előtt nyitásra vár: – Kipufogódobot keresek Zaporozsecemhez. Újat vagy felújítottak, teljesen mindegy – csak legyen már! Voltam néhány maszeknál, bejártam a várost, de az Autóker üzleteiben sem volt szerencsém. Mondják, a bontóban lehetne kapni, de nem tudom, hogy merre van, milyen formában árusítanak.

X.Y.-nak jól menő autósboltja van a főváros egyik forgalmas kerületében. – Nézze, nekem az az üzlet, ha vásárolnak tőlem. A különböző hasznos és látványos felszerelési cikkeken kívül gyakran keresnek gyári alkatrészeket, fődarabokat, karosszériaelemeket, gumikat. De csak gyárit, eredetit! Felújítottat alig. Akkor minek tartsak?

N.J. autótulajdonos, aki egy mellékutcában szereli már nem fiatal Škoda 105-ösét: – Nem vagyok autószerelő, de értek valamit az autókhoz. Rákényszerített az élet, hogy megismerkedjem vele. Feleségemmel és két gyermekemmel szerény jövedelemből kell megéljünk, mindenünk ez az autó. Mivel sem szerelőre, sem pedig szuper alkatrészekre nincs pénzünk, amit lehet – és nem igényel szakjavítást – igyekszem mindent magam elvégezni. A hozzávalókat is aránylag olcsón szerzem be, többségüket az autóbontók szakraktáraiból vásárolom. Mind a minőségükkel, mind pedig az áraikkal elégedett vagyok.

Patyi Gyula, az egyik állami autósüzlet vezetője: – Felújított alkatrészek, fődarabok? Hm… Még nem keresték nálunk. Nem tudom milyen lenne a forgalom, ha árulnánk. Arról már van tapasztalatunk, hogy a keresett, originál alkatrész minőségét megkérdőjelezték, ha nem az adott autót készítő országban gyártották. Csak nehezen látták be, hogy aggodalmuk felesleges. De visszatérve a kérdésre: nem lennék túl optimista, legalábbis azt első időkben, a vásárlók ez irányú tartózkodását ismerve.

Sz. L. autótulajdonos: – Az igaz, hogy csak „úrvezetői” jogosítványom van, de munkám miatt megyek annyit a géppel, mint az állami gépkocsivezetők legtöbbje. Így azután már annyira összebarátkoztam az autóimmal, hogy a kisebb javításokat magam is el tudom végezni rajtuk. De csak eredeti gyári alkatrészeket vagyok hajlandó beletenni, beletetetni a kocsimba. A felújítottakkal már sajnos voltak rossz tapasztalataim.

Türk István, az Autóker Hullai úti bontójának igazgatója: – Sokféle oka lehet a felújított alkatrészektől való tartózkodásnak – nincs eléggé reklámozva, sajnos kerültek már forgalomba „illegálisan” előállított alkatrészek, amelyek – minőségüknél fogva – alaposan lerontották a hivatalosan, állami engedéllyel készült áruk hitelét. Mégis furcsállom e merev elzárkózást, hiszen immár bebizonyosodott tény, hogy a használt alkatrész- és fődarab-forgalmazás mindkét feladatát maradéktalanul teljesíti. Tudniillik a jelenlegi gyári alkatrészellátás mellett hiánypótló és – természetesen minőségétől függően – olcsóbb is. E kettős feladatnak eleget tenni azonban nem könnyű, hiszen kevesen látják be, hogy az általuk már használhatatlannak vélt alkatrésszel, fődarabbal mi még tudunk mit kezdeni. Nem is keveset. Az első probléma: a hibás elem önmagában csak igen ritkán jut el hozzánk. Vagyis nincs elég olyan szerkezeti egység, amely megfelelő munkálatokkal tudna enyhíteni az alkatrészhiányon és olcsóbb áron kerülne forgalomba.
Nem győzöm hangsúlyozni e két tényezőt, hiszen a népgazdasági érdekeken túl a vásárlók igényeit, korlátozott anyagi lehetőségeit is igyekszik kielégíteni. Személygépkocsik esetében inkább csak a roncs, vagy üzemképtelen autóból tudunk dolgozni, míg a haszongépjárműveknél lényegesen jobb a helyzet: valamennyi számozott nagyjavítóval olyan ideális munkakapcsolatban vagyunk, amely egyértelműen biztosítja a hibás alkatrészek, fődarabok eljuttatását hozzánk.

Szabó Gábor, az Autóker Hullai úti bontójának kereskedelmi osztályvezetője: – A hozzánk került és így bontásra ítélt gépkocsikat a népgazdaság számára az utolsó csavarig hasznosítani tudjuk. Az adott bontási program alapján napi négy autó kerül elbontásra, amit szigorú minősítés követ. Ezt a 4/1985. M. T. rendelet teszi kötelezővé.
Azok az elemek, amelyek hibátlanok, tehát azonnal felhasználhatók, szakraktárainkba kerülnek, ahol természetesen mindenki számára megvásárolhatók. A cím: Budapest, XIX. Vörös csillag u. 38-40. Ha az alkatrész abban az állapotában nem értékesíthető, de nem is selejt, akkor felújíttatjuk, majd ezután kerülnek az előbb említett raktárainkba. A felhasználhatatlan, üzemképtelen egységeket pedig fémféleségekre szétválogatva hulladékanyagként értékesítjük.

Dr. Salamon Péter, a 9. sz. Bánki Donát Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója: – Iskolánk, a 13. sz. szakmunkásképzővel együtt, munkakapcsolatban áll az Autóker bontótelepével. Többek között mi végezzük el bérmunkában azoknak az alkatrészeknek, fődaraboknak és karosszériaelemeknek a felújítását, amelyek azután már értékesíthető állapotban kerülnek vissza az autóbontó szakraktáraiba.

Türk István: – E munkakapcsolat vállalatunk és a két szakmunkásképző intézet között már nem mai keletű. A leendő szakemberek munkájának minőségére jellemző, hogy az általuk árusított termékeiket féléves, vagy 10 000 kilométeres garanciával vásárolhatják tőlünk. Ezen áruk legfontosabb jellemzője, hogy a felújított alkatrészek és fődarabok árát a használhatósági fokkal kell meghatározni. Tehát ha egy egység a felújítás során 80%-os állapotban van az eredetihez képest, akkor ennek az árban is egyértelműen tükröződnie kell – a gyári új elem árának 80%-nál magasabban mi sem adhatjuk!
Csak érdekességként említeném meg, hogy milyen fontos, hogy minden, teljesen használhatatlannak tűnő autó elkerüljön hozzánk: a Vám- és Pénzügyőrség mellett az Állami Biztosító a legnagyobb „szállítónk”. Innen évente átlagosan 2000-2300 totálkáros autót kapunk. Ennek csaknem felét – úgy fogalmaznám – egymás alkatrészeiből még át tudjuk menteni a kereskedelemnek.

Dr. Salamon Péter: – Az itt dolgozó fiatalok munkáját elismert szakoktatói gárda irányítja, amelynek vezetésével tanévenként 12-15 millió forintot termelünk. Három százalékuk felsőfokú (üzemmérnöki) diplomával is rendelkezik, 97 százalékuknak pedig középfokú műszaki és pedagógiai végzettsége, valamint 6-8 éves szakmai gyakorlata is van. Mindez – gondolom – elegendő garancia lehet a nálunk végzett munka minőségére.

Ezek után valószínűleg sokak fejében megfordul: milyen lehet az a munka, amit gyerekekkel végeztetnek el? Vajon tényleg minden igényt kielégítő minőséget produkálnak-e a jövő szakmunkásai? Hasznos lehet-e hosszú távon az ilyen együttműködés?
Az első két kérdésre a válasz már e cikk elején olvasható: az állami, tehát az elvileg a legnagyobb megterheléssel dolgozó gépjárműpark, elsősorban a teherautók nagy része felújított alkatrészekkel, fődarabokkal közlekedik. Az utóbbira pedig Dr. Salamon Péter igazgató szavait idézzük:
„E közös munka népgazdasági érdek, nagyfokú kereskedelmi igény kielégítésének és egyfajta pedagógiai célnak, gyakorlatnak a találkozása. Mivel a szakmát – úgy fogalmaznám – élő produktumon tanulhatják, sajátíthatják el tanulóink, tehát nem pusztán elméletben, hanem gyakorlatban is, így minden lehetőségük megvan arra, hogy jó, a szakmát tökéletesen ismerő szakmunkásokat neveljünk.”

Hernádi Lovas László