Kinek kell kulcs, ha van okostelefon? Az Apple szerint legalábbis ez a jövő!

Érdekes újítással rukkolt elő szokásos bemutató-konferenciáján az Apple, amely közölte, a hamarosan megjelenő iOS 14-gyel felkerül minden telefonra a „CarKey”, azaz kocsikulcs nevezetű applikáció, ami pontosan arra képes, mint amire a neve utal.

Az Apple elmondása alapján a jövő az okostelefonoké, és az emberek nem akarnak majd kulcsokkal a zsebekben mászkálni, így egyszerűbb lesz, ha minden egy helyen lesz: a telefonban.

A CarKey a jövő?

A cég már meg is állapodott a BMW-vel, ami azt jelenti, hogy minden 2020. július elseje után gyártott BMW-ben már benne lesz ez a funkció, azaz ezek már nyithatóak lesznek iPhone-nal.

Sőt, a kulcsot meg is oszthatjuk ismerőseinkkel, ha akarjuk, így ha a világ másik felén vagyunk, akkor is felruházhatjuk egy barátunkat, hogy vezesse az autónkat.

Aki pedig azért aggódik, hogy mi lesz, ha lemerül a telefonja, annak jó hír, hogy a CarKey applikáció öt órával a telefon lemerülése és kikapcsolása után is használható marad, tehát a telefonnal akkor is indítható és nyitható marad az autónk.

A kérdés csak az, mennyire lesz biztonságos. De erre már a jövő ad válasz…