Gyakori egymásba csúszás, legjobb esetben is velőtrázó vészfékezés rendszerint a kísérője annak, ha valaki a volán mögött ülve azt szokja meg, hogy mereven előre szegett fejjel vezet. Vagyis nem a közlekedési környezet egészét tekinti át, hanem csupán maga elé néz.
Az előrelátó autós felfogja azt is, ha a gépjárműfolyamban valaki valahol előtte – esetleg ötödikként – valamilyen okból fékezni kezd. Nyilván ezt teszi majd a több is, hiszen a forgalomáramlás ritmusa megtört. És e szerint adja a továbbiakban a gázt, illetve már ő is fokozatosan előre fékezni kezd. Emlékezzünk csak a régi, de mindmáig érvényes autós mondásra: „A jó vezető gázvezető, a rossz vezető fékvezető”. Ez utal a körültekintő és előrelátó vezetési készség iránti fogékonyságra is.
Minden bizonnyal utasként is szívesebben ülünk az olyan volántárs kocsijába, aki úgy tud elindulni és megállni, hogy szinte észre sem vesszük. Megbízható, nyugodt vezetési stílusát rendszerint a testtartása is sugározza.
Az ilyen autós utazási célja előtt mindig megtervezi az útvonalat. Persze, nem íróasztal mellett. A perc tört része alatt végigpergeti maga előtt az általa ismert és számára legkedvezőbb útvonalat. Természetesen, programjába az esetleges útlezárásokat és tereléseket is belekalkulálja. A képzeletben felidézett térképvázlatot követve – az ajándékinformációk sugallatára – vezeti járművét a forgalomban. Ez is egyik feltétele annak, hogy elkerüljük a „csikorgó” elindulásokat és a pánikszerű megállásokat.
*
Sokszor előfordul, hogy amikor valaki a magasabb rendű útvonalon egymagában közlekedik, messziről látja, hogy a keresztező és az övével csaknem azonos forgalmi sűrűségű mellékutca torkolatából – esetleg mindkét oldalról – egész sereg jármű csupán az ő előrehaladására várakozik. Jogilag ennek az egyedül közlekedő járműnek van előnye. Az igazán előrelátó autós azonban ilyenkor nem a jogszabály adta erőviszonyok szerint él csak az előnyével, hanem a valós forgalmi igények alapján mérlegeli a helyzetet. Vállalja a néhány másodperces akadályoztatást, és int a várakozónak, hogy lemond előnyéről.
*
Hasonló ajándékinformációkkal szorgalmazhatjuk az olyan problémák áthidalását, amikor valaki ugyancsak mellékútvonalról kihajtva, vagy éppen balra, nagyívű kanyarodás közben akár saját hibájából, akár egyéb okból a síneken vagy az út közepén szorult helyzetben megakad. Egy-egy udvarias gesztus kíséretében lassítunk (nem hirtelen!), majd intünk (esetleg villantunk), hogy elengedjük – s ezzel nemritkán súlyos baleseti lehetőséget szüntethetünk meg.
*
Rosszul teszi, aki az egyenrangú útkereszteződésekhez érkezve csak jobbra figyel. Az természetes, hogy ha a kereszteződésben a másik úton éppen akkor jármű érkezik (erre mindig kell számítani!) a jobbról érkező élvezi az elsőbbséget. Mi tudjuk, de vajon a másik jármű vezetője is tudja-e? Ne sajnáljuk tehát a fáradtságot, s egy-egy kereszteződéshez érkezve, valóban nézzünk körül. Arra nincs szabály, hogy ilyenkor hányadik fokozatba kell visszakapcsolnunk. A lényeg az, hogy ha az adott hely a nagyon beépített házas, parkoló járműsor, hirdetőoszlop, vagy bármilyen más ok miatt „gurulás” közben megnyugtatóan nem tekinthető át, akkor egészen lassítsunk le. Esetleg álljunk is meg. Érdemes megfigyelni, hogy nagyon sok ilyen, egyébként nehezen áttekinthető útkereszteződésben a szemben levő kirakatüveg visszatükröződése nyújthat ajándékinformációt.
*
A körforgalmú vagy csupán kör alakú tereken is adódhatnak olyan helyzetek, hogy az előnyszabály minden áron való érvényesítése nem jelent előbbre jutást. Ugyanakkor forgalmi dugókhoz, balesetveszélyes helyzethez is vezet. Jó példa erre a Clark Ádám tér. Még a rendezés, vagyis a Lánchíd-Alagút fő forgalmi irányok érzékletes kijelölése ellenére is. Ez a tér ugyanis annyira „ideálisan” kör alakú, hogy sokan (főleg helyismerettel nem rendelkező külföldiek) úgy vélik, itt a korforgalmú közlekedési rend érvényes. Sok bosszúság, sok félreértés és nem ritkán balesetveszélyes helyzet szűnne meg itt is egyszer s mindenkorra (a tér végleges átépítéséig mindenesetre) azzal, ha a fő irányok keresztező pályái előtt (négy helyen!) az útburkolatra felfestenék az elsőbbségadás kötelező háromszögeket. Igazán hasznos ajándékinformáció lenne az autósok-motorosok számára – nemcsak itt.
*
Ha forgalomirányító lámpához közeledünk, soha ne erőltessük, hogy mindenáron átjussunk a kereszteződésen. De ha már féktávolságon belül vagyunk, amikor a lámpa szabad jelzésről sárgára vált át, még mindég jobb, ha a gáz mérsékelt növelésével továbbhajtunk, mintha hirtelen fékezéssel a lámpa előtt akarnánk a földhöz ragasztani a kocsit. Ennyi időt mindegyik lámpa biztosít az átjutásra a sárga színkép alatt is (de a pirosra váltó jelzési képnél semmi esetre sem!). Ám egy ajándékinformációt ilyen alkalmakkor is felhasználhatunk. Mint tudjuk, a közlekedési lámpa mellett több helyen látható, megközelítően háromszög alakú lámpatestek fehér fényforrásai a villamosok forgalmát irányítják. Nem szinkronban adják a párhuzamos járműsorral együtt a villamos részére a szabad utat: később vagy előbb kapcsolnak be és ki. Attól függően, hogy a hosszú villamosszerelvény ki tudja-e üríteni a következő fázisforduló idejére a kereszteződést. Nos, ha ilyen lámpával is irányított kereszteződéshez közelítünk és látjuk, hogy a fő jelző még zöldet mutat, de a villamos holdfényjelzők már tilosra váltanak át (a három felső fényforrás gyullad ki), akkor biztosak lehetünk abban, hogy néhány másodperc múlva a fő jelző is sárgára vált. Hasonló ajándékinformációt adhatnak a mi irányunkkal párhuzamosan álló kétlencsés gyalogosjelzők, ahol a zöld villogni kezd a pirosra váltás előtt…
*
Azt a szabályt, hogy a sávváltás vagy egyáltalán az irányváltás megkezdése előtt először a visszapillantó-tükörből kell a mögöttes forgalom állásáról meggyőződni, mindenki ismeri. A mai mind zsúfoltabb gépjárműáramban azonban előfordulhat, hogy az előttünk haladó jármű bennragad abban a sávban, amely nem az úticéljához vezet. De hiába villogtat, nem engedik be a másik nyomba. Segítenünk kell rajta! Rugalmas tempótartással, lassulással. Még inthetünk is neki. Hálás jelzést kapunk érte. (Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy lassulásunkat előzőleg finom fékezéssel, a féklámpa szaggatott felvillantásával adjuk a mögöttünk jövők tudomására!)
Minden járművet kísér egy-egy veszélyzóna: olyan útszakasz, amelyen belül a vezető a járművét már nem állíthatja meg. A veszélyzóna hosszúsága a jármű tempójától, az út minőségétől, a jármű állapotától, a vezető látásélességétől, észlelési idejétől és nem utolsósorban körültekintő és előrelátó vezetői készségétől is függ.
Mint ismeretes, általában egy másodperc észlelési időre van szüksége egy közepes képességű vezetőnek ahhoz, hogy a fékre lépjen, miután a veszélyt megpillantotta maga előtt. A gépjárművezető udvarias intése egyértelművé teszi a gyalogos számára, hogy a közeledő autó vezetője, mire a zebrához ér, minden bizonnyal megáll. Tehát ő bátran áthaladhat előtte az úttesten. De vigyázzunk! Soha ne akkor szorgalmazzuk a gyalogos áthaladását magunk előtt akkor, ha a mellettünk levő sávban egy másik kocsi robogva (ezt a tükörből is láthatjuk) és feltehetően lassítás nélkül közlekedik. Ennek a vezetője ugyanis sokszor nem láthatja az udvarias vezető még ugyancsak mozgásnak levő autójától takart gyalogosokat, akik viszont éppen az előzékenység áldozataivá válnak.
*
A gyalogosokat és a közlekedési akadályokat a sötétedéskor jobban láthatóvá tenni – látni és látszani: ezt a közlekedési balesetek elleni küzdelem egyik igen fontos eszköze. Ezt segítik elő ma már minden fejlett motorizációval rendelkező országban többek között az úgynevezett reflexológiák is. Felhasználási lehetőségük szinte korlátlan. Tulajdonképpen nem is az ajándékinformáció eszközei ezek, hanem ma már nélkülözhetetlen segítői a közlekedésbiztonságnak. A napokban éppen ilyen reflexológiák legújabb változataiból rendezett bemutatót a közlekedési szakembereknek a Hungagent Vállalat és Fővárosi Köztisztasági Hivatal Táblagyártó Üzeme. Reméljük, hogy ezzek a szakmai bemutatóval olyan akció kap hazánkban új erősítést, amelynek eredményeképpen nem kell számolnunk többé a kivilágítatlanul hirtelen elénk bukkanó útakadályokkal, és végérvényesen száműzhetjük útjainkról a különleges veszély jelölésére ma már alkalmatlan gyenge fényű petróleumlámpásokat.
*
A legtöbb autós rosszul ítéli meg a kocsi lelassításakor meglévő sebességet: a valóságosnál általában kisebb tempót tételez fel. A lelassult autó vélt és valódi sebessége közötti eltérés annál nagyobb, minél nagyobb sebességről lassítottunk. Az angliai Közlekedésbiztonsági Kutatóintézetben felszólították a kísérletben részt vevő autósokat, hogy – letakart kilométeróra mellett – lassuljanak 40 km/óra sebességre. Azok az autósok, akik 60 km/óráról kezdték a csökkentést, „látatlanban” átlagosan a 46 km/óra sebességet érezték 40 km-es tempónak. Akik 80 km-es sebességről csökkentettek, azok többnyire 52 km/óránál, a 120 km/óra sebességről történő lassuláskor 63 km/óránál éreztek 40 km-esnek a sebességet.
Ezért Angliában, egyes igen veszélyes úttalálkozásoknál a sebességkorlátozó táblák után sárga útburkolati csíkokat festettek. A csíkok egymástól való távolsága 7 méterről fokozatosan 3 méterre csökken. Az autósnak, aki nem az előírt sebességre csökkenti a kocsija tempóját, az optikai csalódás következtében úgy tűnik, hogy növekszik a sebessége. Éppen ezért további még erőteljesebb lassításra készteti ez az útburkolati jelzés.
Hasonló célt szolgál az ugyancsak angol Smith cég által kifejlesztett különleges tachométer is, amely azonban még vizuálisabban közli a vezetővel a mindenkori sebességről az ajándékinformációkat. Ennek a műszernek kétféle változatát is kidolgozták: az egyiknél a vezető homlokterében a szerelvényfal feletti képernyőn „futó” számok jelölik a sebességértéket. A másik változat szerint mintegy a szélvédő közepén kivetítve jelenik meg („fantomfényként”, a hagyományos kilométeróráról átsugározva a kocsi mindenkori tempóját tükröző szám.
*
Mint ismeretes, a menetrendszerű repülőjáratokon másodpilóta is szolgálatot teljesít a fedélzeten. A személyautóknál az esetek többségéven nincs szükség a másodvezetőre. Ám, hosszú túrán, ha az autóvezető mellett valaki még utazik, nem közömbös az sem, hogy miként viselkedik az utaz partner a veszélyes közlekedési szituációk előrejelzésében, megelőzésében. Éppen ezért jó, ha a gépkocsivezető mellett ülő utas legalább a legalapvetőbb vezetéstechnikai fogásokat, fogalmakat ismeri. Hányszor előfordul, hogy eszméletét veszti az autó vezetője, rosszul lesz, vagy sérülés éri (mint például a „játékos kődobálók” esetében) és nem tud tovább vezetni. Ilyenkor minden „segédvezetőnek” illik tudnia: hogyan lépnek a fékre; hogyan állítsa le a motort gyújtáskulccsal; hogyan kormányozza a kocsit a leállóhelyre; ismerje az elsősegélynyújtás alapvető szabályait; melyik gombbal kapcsolja be a vészjelző lámpát – és egyéb ehhez hasonló, egyszerűnek látszó, de nem titkán életmentő tudnivalókat.
Hosszabb utazásnál pedig szinte elengedhetetlenül fontos, hogy a vezető mellett ülő utas legalább körültekintően és előrelátóan figyeljen, és adott esetben (kiváltképpen ékszakai vezetés közben) figyelmeztessen. De igazán segíteni csak akkor tud, ha ébren van!
*
Ezek a kiragadott példák – amelyeket vég nélkül sorolhatnánk – mind-mind a közlekedés ajándékinformációi. A szabályismeret tehát a nélkülözhetetlen alap. De ezt erősíteni kell a körültekintő, előrelátó vezetési készségnek is. És még valami: az egymással szemben türelmes, udvarias, alapvetően kulturált autóvezetői magatartás. Az ilyen gesztusokat külföldön járva általában megcsodáljuk. Pedig nincs ebben varázslat: gyakorolni kell.
Almássy Tibor
