A szakmai rendezvényen részt vett Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, aki elmondta, hogy a közép-kelet európai régió országainak sajátos közlekedésbiztonsági problémái indokolják a közös stratégiai gondolkodást, egyeztetést a jogalkotást előkészítő szakmai tevékenységekben. Ugyancsak előadást tartott a rendezvényen Óberling József rendőr ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője, aki az elmúlt évek hazai közlekedésbiztonsági sikereiről számolt be. A főosztályvezető elmondta, hogy részben a rendőri intézkedések hatására tavaly 598-ra sikerült leszorítani a közlekedési balesetben meghalt személyek számát, ami 6,26%-os javulás a 2011-es évhez képest.

A helyi szinten jelentkező közlekedésbiztonsági problémákkal, fejlesztési irányokkal és baleset-megelőzési programokkal foglalkozó előadások mellett a résztvevők workshop keretében vitatták meg a helyi stratégiák és programok megvalósításának lehetőségeit. Az érintett témák közül több élénk szakmai vitát váltott ki. Ilyenek voltak például a közlekedésbiztonság intézményrendszerének hatékonyságát, szervezeti és költségoldalát tárgyaló kérdések. A szakemberek egyetértettek abban, hogy minden stratégia csupán annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Ezért a közlekedésbiztonság fejlesztésében érintett szakemberek felelőssége a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználása, valamint ezek segítségével olyan intézkedések foganatosítása, melyek hatására a közúti közlekedési balesetben meghalt ill. megsérült személyek száma tovább csökkenthető. A fórum tapasztalatait a szakemberek felhasználják a jövőbeli közlekedésbiztonsági programok kidolgozásánál.

A SOL – Save Our Lives szakmai fórum első állomása annak a nemzetközi programsorozatnak, amelynek célja a közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó együttműködés segítése a Visegrádi Országok (V4) között, a nemzeti közúti közlekedésbiztonsági programok közös pontjainak azonosítása, összehangolása és iránymutatások megfogalmazása az adott szakterületen mértékadó szakemberek bevonásával. Egyúttal a szakmai fórum szerves része a Moving Towards V4 Road Safety Strategy kétnapos nemzetközi fórumnak, mely a visegrádi országok nemzeti közlekedés stratégiáit, valamint az EU-s irányelvekhez való illeszkedését vette górcső alá.

A programot szervező KTI Közlekedéstudományi Intézet munkatársai nemcsak a stratégiaelemzést, és a döntéstámogatást tartották fontosnak, hanem azt is, hogy a fórumon résztvevő közlekedésbiztonsági szakemberek megismerkedjenek néhány jó gyakorlatként alkalmazott biztonságos közlekedésre felkészítő programmal. Ezért a szakmai tanácskozás után a résztvevőknek lehetőségük nyílt kipróbálni a tavaly ősszel átadott drivingcamp vezetéstechnikai centrum tréning moduljait, valamint világszínvonalú közlekedésbiztonsági szimulátorokat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!