– Magyarország kétség kívül egyike azon országoknak, amelyek a közép-kelet-európai terjeszkedés és fejlődés mögött álló hajtóerőt jelentik, és az egész térségre nézve központi szerepet tölt be. Olyan ország, ahol az autóknak történelmileg kiemelkedő szerpe van, amely a Formula 1-es nagydíjak elismert színhelye, és ahol idén egymást követően hatodik alkalommal nyerte el a Ferrari a konstruktőri nagydíjat. Magyarország tehát fontos piacot jelent mind a Ferrari, mind pedig a Maserati számára – hangzott el a bemutatóterem megnyitóján.

A szalont az SPQR Warm Up Kft. működteti, amely az SPQR Hungária Rt. irányítása alatt áll. Utóbbi 10 éve működik a gépjármű üzletágban, jelenleg a FIAT csoport termékeinek forgalmazója. A társaság másik partnere a Forza Spa., Olaszország egyik vezető Ferrari márkakereskedője.

Piero Ferrari Piero Ferrari

Piero Ferrari, a Ferrari alelnöke a megynitón elmondta, 2005-re hat Ferrari és húsz Maserati értékesítését tervezik.