Az első generáción még felfedezhetők az eredeti Mustang ihlette stílusjegyek

A manapság kihalófélben lévő kupé műfaj néhány évtizede még a vagányság és a vezetés örömének szinonimája volt. A rajongók körében máig élő kultusz egyik ikonja a Ford Capri, melynek három generációjából 1968 és 1986 között több mint 1,9 millió példány készült, és 50 évesen is jól áll neki az álomautó szerepe.

Többet nyújtott, de ez alig látszott a praktikusabb második generáción

A Fordnál tudták jól, hogy többen vágynak az izgalmas sportmodellekre, mint ahányan megengedhetik maguknak, ezért a Mustang óriási népszerűségére alapozva Európában is egy olcsó kupé gyártásáról döntöttek. Hogy tényleg olcsó lehessen, meglévő műszaki alapokat és alkatrészeket használtak a tervezésnél, a hangsúlyt a formára helyezték. Megrajzolását arra a Philip T. Clarkra bízták, aki az 1964-es Mustangon is dolgozott. Bár több jellegzetes stíluselemet is felfedezhetünk rajta, a Caprinak egyedi karaktert álmodott, ami lehetőséget adott a Fordnak, hogy az USA-ban is bevezesse az újdonságot. A kedvező ár érdekében kisebb teljesítményű motorokkal is választható volt, a variációk számát csak növelte, hogy a különböző piacokra más-más specifikációjú Caprik készültek, az 1,3 literes, soros négyhengerestől a 2,0 literes V6-osig.

Felpörgette a Capri eladásait az 1978-ra alaposan áttervezett külső dizájn

Bár több kritika is érte amerikaias vezethetősége miatt, az egyszerű és strapabíró kupét gyorsan megszerették a vásárlók, a Ford pedig igyekezett kiszolgálni az igényeiket újabb motorok, extrák és például a befecskendezővel 150 lóerős teljesítményre képes RS 2600-as bevezetésével. Áthangolt futóműve, rövidebb áttételű váltója, hűtött tárcsafékei és könnyített karosszériája alkalmassá tette, hogy indítsák az Európai Túraautó Bajnokságban. A továbbra is sikeres Capri 1972-ben egy komolyabb frissítést kapott, az eladások szárnyaltak, az olajválság azonban közbeszólt, ami nem a véget, csak azt jelentette, hogy az 1974-re elkészült második generáció tervezésénél egy praktikusabb autóban gondolkodtak.

A harmadik generáció modernizált utastere tartotta a lépést a frissebb Fordokkal

Orra rövidebb, karosszériája tágasabb, felépítése háromajtós lett. Motorválasztéka megújult, a négyfokozatú kézi mellé a háromfokozatú automatikus váltó is bekerült a kínálatba. Csaknem minden elemét kicserélték, de az összkép változatlan maradt, a darabszámok mégis zuhanni kezdtek. A nagy-britanniai gyártást 1977-ben annak ellenére leállították, hogy az angolok a németeknél mindig is jobban magukénak érezték az „európai Mustangot”. Az észak-amerikai forgalmazást meg is szüntették, inkább az európai érdeklődést próbálták különkiadásokkal és sportcsomagokkal (X Pack, Series X) élénkíteni.

Nagyra nyíló hátsó ajtóval tették jobban variálhatóvá a kupé karosszériát

Mindent bevetettek, hogy megmentsék az aranytojást tojó tyúkot, ezért négy év után alapos frissítéssel leheltek új életet a kupéba. Uwe Bahnsen vezető formatervező köténnyel, hátsó légterelővel és dupla kerek lámpákkal, valamint az aktuális stílusjegyekkel, például a feketére fényezett lökhárítókkal, vagy a recés hátsó lámpákkal agresszívabb külsőt tervezett, ami egy csapásra a 80-as évekbe repítette és újra slágercikké tette a harmadik Caprit. A Fordnál jól ráéreztek az új igényekre, és egyre nagyobb teljesítményű, igényesebb kiadásokkal jelentek meg (2.8 Turbo, 2.8 Injection, Capri 280), elsősorban a brit piacra koncentrálva, ahol akkor már kultstátuszt ért el. A flottapiacon népszerű Cortinával szemben inkább a magánvásárlók szerették, annyira, hogy az utolsó két évben már csak jobbkormányos változatban készült.