Az elhunytak és a súlyos sérültek mintegy fele vétlen volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A balesetekben összesen csaknem 21 ezer közlekedő sérült meg. A tavalyi év hasonló időszakához képest ugyanakkor 2 százalékkal csökkent a közúti közlekedési balesetek száma, és 4 százalékkal kevesebb volt a halálos áldozat, illetve 1 százalékkal a súlyos sérült, csupán az ittasan okozott balesetekből volt 4 százalékkal több az első kilenc hónapban.

A balesetek 13 százalékának hátterében alkoholos befolyásoltságot mutattak ki. Az alkohol hatása alatt okozott balesetek száma Dél-Alföldön nőtt a legnagyobb mértékben, több mint harmadával. Ugyanakkor “különösen szembetűnő” javulás mutatkozott Budapesten, ahol az eltelt kilenc hónap alatt egyetlen halálos kimenetelű ittasan okozott baleset sem volt.

A közúti balesetekben leggyakrabban a keresztező irányban haladó járművek ütköztek. A második leggyakoribb baleset a gyalogosgázolás, melyek 7 százaléka halálos kimenetelű volt. Lakott területen kívül történt baleseteknél a leggyakoribb, amikor az egyetlen jármű szenved balesetet, például megcsúszás, farolás, borulás, pályaelhagyás miatt.

A balesetek 62 százalékát személygépkocsik, 10 százalékát teherautók, 9 százalékát kerékpárosok, 7 százalékát gyalogosok okozzák. A balesetek 92 százaléka a járművezetők hibájából történt. Leggyakoribb a sebesség helytelen megválasztása. A balesetek 67 százaléka lakott területen történt. Az autópályákon közlekedők a balesetek mindössze 2 százalékát okozták és az ezeken a szakaszokon megsérült személyek 32 százaléka külföldi volt. Az autópályák közül a legtöbb baleset az M7-en történt.