Ha már egyszer az állatok királyát ábrázolja a márkajelzés, akkor a Peugeot vette a bátorságot és a vadonatúj 2008-asssal egyenesen a kiskategóriás városi crossoverek trónjára tör! Ehhez nem kisebb ellenfeleket kell legyűrnie, mint a divatteremtő Nissan Juke és az Opel Mokka, a nemrégiben bevezetett Chevrolet Trax és Renault Captur, vagy éppen a közeljövőben érkező Ford EcoSport, és még sorolhatnánk a tágabb értelemben vett konkurenciát – manapság rendkívül dinamikusan bővül ez a szegmens.

Igaz, nagyszabású tervét 2015-re kívánja véghezvinni a Peugeot, amikor a jubileumi, 50. évfordulóját ünneplő franciaországi Mulhouse üzemen kívül az ázsiai régió számára a kínai Wuhanban és a latin-amerikai piac részére a brazíliai Porto Realban is gyártják majd az autót, évente 200 ezer darabos mennyiségben.

Kellemes a 208-asból ismerős vezetői környezet, melyet egyedi dekorelemek és „repülőgépes” kézifékkar különböztetnek meg Kellemes a 208-asból ismerős vezetői környezet, melyet egyedi dekorelemek és „repülőgépes” kézifékkar különböztetnek meg

Egyébiránt a franciák 2010 elején kezdték tervezgetni a kis SUV-t, szeptemberben kiválasztották a nyerő formatervet, amit 2011 júliusára véglegesítettek teljesen. Tavaly áprilisban már megszellőztették az újdonságot a Pekingi Autókiállításon debütált Urban Crossover koncepció képében, végül idén márciusban, a Genfi Autószalonon leplezték le a szériaérett 2008-ast. Összesen mintegy 400 millió eurós beruházás és 400 fő munkája kellett ahhoz, hogy a tervezettnél egy hónappal korábban elinduljon a sorozatgyártás, s most mi is kipróbálhassuk az autót.

Jól megnőtt, de fürge maradt a 208-as crossover

Habár a városi crossover 67%-ban megegyezik a 208-as kisautóval, fellépésük és karakterük merőben eltérő. Persze nem véletlenül, hiszen a 2008-as potom 197 mm-rel hosszabb és 96 mm-rel magasabb is, a hasát pedig 25-tel, 165 mm-re emelték – a méretnövekedés ellenére csupán 70 kilóval nehezebb a kocsi, önsúlya 1045 kg-tól indul. Formajegyeivel szintén az SUV-k robusztusságát hangsúlyozza, illetve egyterűsen tágas utasteret sejtet a Peugeot: a hátsó ajtóknál például „felpúposodik” a tetővonal, amit az ablakkeret vaskos krómdíszítése is kiemel. Térérzetünket pedig valóban a szellős belmagasság és az emelt ülépozíció javítja, hiszen a tengelytávolság és a szélesség (tehát a belső alapterülete) azonos a 208-aséval. Mindenesetre négy felnőtt viszonylag kényelmesen elfér az autóban, a hórihorgas utasoknak hátul legfeljebb a térdhely lehet szűkös. A csomagtartó viszont alaposan megnőtt, a jókora nyíláson és alacsony peremen keresztül alaphelyzetben 360, míg a 60/40 osztású üléstámlák ledöntése után 1194 liternyi (+75/118 l) holmit pakolhatunk be.

Kikapcsolható a modern műszeregység keretének kékes világítása Kikapcsolható a modern műszeregység keretének kékes világítása

A futurisztikus LED-es csíkokkal vagy panoráma-üvegtetővel megbolondítható plafon alatt a 208-asból javarészt ismerős, franciásan különc berendezés található: az apró multifunkciós kormány teteje itt is kitakarhatja a hátrafelé eltolt, magasan trónoló műszeregység alját. Nemcsak az elhelyezés, hanem a rendkívül közvetlen reakciók is némi megszokást igényelnek. Méreteit és magas építésmódját meghazudtolóan eleven, a legkisebb kormánymozdulatra is azonnal ugrik a 2008-as. Futóműve kellemesen feszes hangolású, így határozottan fogja az utat és stabilan, enyhe oldaldőléssel fordul. Mivel városi crossoverként legfeljebb elvétve hagyja majd el a flasztert, a Peugeot elvetette a négykerékhajtást. Havas vagy felázott földúton az opcióként rendelhető Grip Control elektronikus kipörgésgátló segítheti a továbbjutást.

Kapaszkodóképesség

A Grip Control megrendelése esetén egyedi stílusú, mattszínű alufelniket és a gyenge tapadási viszonyokhoz alkalmasabb M+S abroncsokat kap a 2008-as. A menetstabilizáló rendszerrel együttműködő továbbfejlesztett kipörgésgátló ötféle üzemmódja közül a váltókar mögötti forgókapcsolóval lehet választani. Ugyebár adott a normál útviszonyok esetén használatos Standard alapállás és az 50 km/órás sebességig teljesen kikapcsolható ESP. A Téli program elinduláskor a hajtott kerekek célzott fékezésével a lehető legjobb trakciót igyekszik biztosítani, majd az adott útfelület tapadásának megfelelően avatkozik be. Terepes módban elektronikus differenciálként működik a rendszer, és a jobban tapadó kerékre próbálja a lehető legtöbb nyomatékot irányítani, míg a másikat hagyja kipörögni. Homokos talajon a Grip Control engedi a két első kereket azonos mértékben kipörögni, hogy az autó ne süllyedjen bele a homokba. Rövid dagonyázással demonstrálták is a rendszer képességeit, némi lendületvétel után a Peugeot ügyesen teljesítette a kialakított pályát, de mindent összevetve az összkerékhajtást nem helyettesítheti a Grip Control.

Számomra meglepő volt, hogy az 1,2 literes, háromhengeres alapmotor milyen jól boldogul a 2008-assal – igaz, ezt autópályán nem, csak városban és országúton vezettük. Egyáltalán nem tűnt vérszegénynek, egyenletesen adja le a teljesítményét és szépen húz. Persze a tempós haladáshoz pörgetni kell, de ekkor sincs kellemetlen hangja. (Az 1.2 VTi-nek később lesz turbós változata 110, illetve 130 lóerővel.) Ehhez képest az 1,6-os benzines alul kissé nehézkesen kapja össze magát, nagyobb emelkedő előtt, előzéseknél érdemes visszakapcsolni – az ötfokozatú váltó karja hosszú utakon jár, megvezetése kissé bizonytalan. 3000-es fordulattól kap igazán erőre a négyhengeres és lendületesen viszi a kocsit, hosszan kihúzatva pedig egyre ércesebben szól. A sztrádán megengedett 130 km/órás sebességnél viszont már közel 4000/percet forog a motor, ami nincs előnyös hatással a fogyasztásra.

A csomagokat mindössze 60 cm magas küszöbön kell átemelni, a rakodónyílás tágas, a poggyásztér egyszerűen bővíthető A csomagokat mindössze 60 cm magas küszöbön kell átemelni, a rakodónyílás tágas, a poggyásztér egyszerűen bővíthető

Az 1,4 literes dízellel békésebb a 2008-as, nyomatékból ügyesen megoldja a feladatokat, a kényelmes vezetési stílust és gazdaságosságot előnyben részesítők motorja ez. A start-stop rendszerrel ellátott 1.6 e-HDi gázolajosból a 92 lóerőset nem, csak a 115 lovasat próbáltam. Kétségkívül ez passzol legjobban a 2008-as karakteréhez: erős és rugalmas, megnyerő képességeket biztosít a kocsinak, miközben kifinomultan és csendesen végzi a dolgát. Ráadásul ehhez határozottabb megvezetésű és pontosabban kapcsolható hatfokozatú váltó tartozik. Persze a csúcsdízel kizárólag a legmagasabb Allure felszereltséggel választható, így pedig már ötmillió forintnál is többet kérnek a 2008-asért, melynek 1.2 VTi Access alapkivitele négymillió forint alatt indul.

Méretei és magas építésmódja dacára élénken viselkedik a 2008-as Méretei és magas építésmódja dacára élénken viselkedik a 2008-as

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!