Az autóiparban a piac diktál, bár a gyártóknak van némi mozgásterük. A Mazda szembe ment a kis turbómotorok trendjével, amikor a Skyactiv motorcsaládot fejlesztette, a piac pedig kitörő örömmel fogadta a sorból kilógó Mazdát, és olyan ütemben vásárolja az autóit, amit a kicsinek számító gyártó alig győz kapacitással. Ebben persze nagy szerepe van a külsőnek és annak a harmonikus egésznek, amit a legújabb generációs modellek jelentenek.

Sportos és modern a belső, a Mazda ráérzett az európai ízlésre! A fűtés csak a fogáspontok környékén melegíti a kormányt. Fotó: Hilbert Péter, Lővei Gergely

Nem csoda, hogy alig mertek hozzányúlni a formához, az első lökhárító enyhe átalakításán túl nem is merészkedtek, a hátsókat például csak az ötajtóson rajzolták át. Inkább aktualizálták a tudását, kapott szép új, kényelmes első üléseket, melyeket a karral és a motorosan állítható kivitelben is könnyedén be lehet állítani úgy, hogy passzoljon a testalkatunkhoz és jó szögben álljon az új, finom tapintású bőrrel bevont kormány. Vastagsága, átmérője és a forgatásához szükséges erő is ideális, öröm terelgetni vele az autót, már csak azért is, mert gyorsan reagál. Tempós kanyarokban a 3-as kis tömege mellett a G-Vectoring Control nyomatékszabályzás csökkenti minimálisra az alulkormányzottságot.

Puha a váltókonzol széle, kényelmes könyökölni. Világos bőr csak Revolution Top szinten kérhető. Családosoknak praktikusabb a jobban variálható ötajtós, igényes a négyajtós szövet kárpitja, hátul szűkös a hely

Bár a tesztelt kivitelek – sofőrrel együtt – majdnem elérik az 1,4 tonnát, a mozgásukon tapintható a súlycsökkentés, könnyedek és kiegyensúlyozottak, ami fékezésnél is érezhető. Mindegy, melyik tesztautóba ültünk, ugyanazzal a 2,0 literes szívómotorral hajtottuk, csak az ötajtósban 165, a négyajtósban pedig 120 lóerővel, viszont ugyanannyi nyomatékkal. Nem lehet véletlen, hogy a hazai vásárlók többsége a gyengébbikre szavaz, hiszen hasonlóan élénken mozgatja a 3-ast, a nagy lökettérfogatnak hála alacsony fordulatról is jól húz. A városi gyorsítás-lassítás zökkenőmentes, országúton és autópályán is megfelel ez a dinamika, előzni is lehet vele, és az sem tántorítja el, ha négyen ülnek benne.

18 colos felnikkel is értékelhető a rugózás. Az első lámpák gyorsan koszolódnak

Az erősebbik változat tényleg az ínyenceknek való, egy kis kárpótlás az MPS hiányáért. Csak az ötajtós (Sport) változathoz rendelhető, és csak a közel tökéletes kézi váltóval konfigurálható. Nem egy vadállat, mégis egy élmény vele autózni, ráadásul ez fogyasztott jobban a kettő közül, igaz, kisebb és könnyebb a karosszériája. 1 195 000 Ft különbséget azonban még akkor sem feltétlenül ér meg, ha rögtön két felszereltségi szintet is ugrunk, pedig azonos, Revolution szinten már csak 200 000 Ft a plusz 45 lóerő felára. Ami mindkét autóban közös, a kissé fura, reszelősen morgós motorhang ellenére kifinomult működés, a stabil útfekvés és az MX-5-östől származó „ló és lovas egysége” filozófia. Még automatikus váltóval is öröm vezetni, nem rondít bele az összképbe, gyorsan kapcsol, jól reagál a különböző helyzetekre, sőt, talán kissé túlbuzgó is, parkolásnál például bőven elég, ha hagyjuk kúszni, gázadásra semmi szükség.

Nehezen hozzáférhető az 55 literrel nagyobb csomagtér

Koccanni persze a forgalomban is veszélyes, az új szériában már kameraalapú a vészfékező rendszer, a mostantól színes HUD pedig a tükrökbe épített holttérfigyelő mellett külön jelzi, ha valaki balról vagy jobbról megközelít minket. Sajnos abban is megegyezik a kétféle kompakt Mazda, hogy az íves formák miatt nehézkes a kilátás, és a második sor már átlagos testalkatúaknak is passzentos. A csomagtartók sem kifejezetten tágasak, hiába nagyobb a szedáné, a szűkös rakodónyílás megnehezíti a bepakolást. Ezekkel a hiányosságokkal azonban együtt lehet élni, hiszen a 3-as hamar kiérdemli a szeretetünket, japán származása pedig úgy növeli az értékét, hogy ez nem árt a vételárának.

Új a fényviszonyoktól függően változó árnyalatú, 136 900 Ft-ért választható Machine szürke

Tetszett
• külső-belső dizájn
• vezethetőség
• hajtásláncok

Nem tetszett
• szűkös utastér
• nehézkes körkilátás

Összegzés
Frissítés ide vagy oda, a Mazda3-as még mindig az egyik legvonzóbb kompakt a piacon, akár emocionális, akár racionális szemmel nézzük. Csúcsmodellje csak ötajtós lehet, a konzervatív négyajtóshoz elérhető legnagyobb motor és automatikus váltó párosa azonban elég a boldog használathoz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!