A 110 lóerős, 1,2 literes turbómotortól nem kell félni, se zaj, se vibráció nem utal a háromhengerességre. A teljesítményleadásán is inkább csak azért érezni a turbós karakterisztikát, mert borzasztóan hosszú áttételezést választottak hozzá, előfordul, hogy városban vissza kell kapcsolni negyedikből, mert túlságosan lecsökken a motor fordulata már egy enyhe emelkedőn is. Ezek pedig azért maradnak meg a sofőr emlékezetében, mert az ötfokozatú váltó karja a legrosszabb francia hagyományokat idézve rosszul megvezetett és akadozva jár, erőből kell kavarni a karral. De legyen ez a legnagyobb bajunk, hiszen kérhetünk más motor/váltó kombinációt is, élvezzük inkább a kabrió karosszéria nyújtotta előnyöket.

A Citroën mérnökei megtartották a karosszéria oldalfalait, annyi extrát találtak ki, hogy az üveg hátsó szélvédő is lebukik, ha megismételt gombnyomásra teljesen hátratoljuk a tetőt. Ez már csak azért is ajánlott, mert megszabadulunk a hangosan, dobhártyaszaggató módon csapkodó légörvényektől. A hátragyűrt tető egyfelől teljesen ellehetetleníti a hátralátást, cserében szélfogóként szinte teljesen huzatmentes utasteret valósít meg mind a két üléssorban. S a DS3-as belsejében a kicsit nehéz hátrajutást követően igenis tisztességes méretű teret találunk még a második sorban is. Ennél nehezebb dolga van az embernek a csomagok raktérbe juttatásával, nevetséges a csomagtérnyílás mérete. A hosszú áttételezésű váltó ellenére egészen sportosan lehet közlekedni az autóval, és úthibákon áthajtva sincs az az érzése az embernek, hogy rögtön összecsuklik a karosszéria.

Itt pakolhatunk, viccnek is rossz... Itt pakolhatunk, viccnek is rossz…

Az nem kérdés, hogy az 5,5 milliós alapár, illetve a tesztautónk extrák nélküli 6,4 milliós ára magas, de mentségére szolgáljon, hogy nincs ellenfele. A Fiat 500C választéka ott ér véget, ahol a DS3 Cabrio indul, a Mini pedig jelenleg nem kínál kabriót, a modellváltás még „nem ért el” eddig. Talán a nyitott tetővel közlekedés melletti sok légkondicionáló-használat az oka a viszonylag magas, 6,9 l/100 km-es tesztfogyasztásnak.

Fotó: Hilbert Péter Fotó: Hilbert Péter

Tetszett
• kabrióérzés
• jó vezethetőség
• tágas utastér

Nem tetszett
• kis csomagtérnyílás
• váltókar megvezetése
• drága

Összegzés
Félkabrió csak a DS3-as, ennek egyedüli hátránya a használhatatlanul kicsi csomagtérnyílás, egyébként olyan jól vezethető és tágas, mint a normál háromajtós. A kis turbómotor nagyon igyekszik, a pontatlan váltó azonban visszafogja.

DS3 Cabrio PureTech 110 S&S
Összlökettérfogat: 1199 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 81 kW (110 LE) 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 205 Nm 1500/perc

Hossz./szél./mag.: 3948/1715/1452 mm
Tengelytáv: 2464 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1468/1471 mm
Fordulókör: 10,7 m
Tömeg/teherbírás: 1090/508 kg
Csomagtér: 245-980 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,8 s
Max. sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 5,9/4,0/4,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 107 g/km
A modell alapára: 5 545 000 Ft (PureTech 82)
A tesztelt verzió ára: 6 395 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!