Josef Strobl egy autókereskedésben kezdte pályafutását, majd egy ismerősétől vásárolt egy használt Mercedes 180-as taxit, amivel kereset-kiegészítésként kezdett dolgozni egy taxiscégnél alkalmazottként, majd 1967-ben kiváltotta az iparengedélyt, és önálló lett. Amikor a következő évben kijött az állólámpás Mercedes, elhatározta, hogy ilyet fog vásárolni; az álma 1974. április 30-án teljesült be, amikor Stuttgartban átvette az itt látható sötétkék színű limuzint. Annyira megtetszett neki az autó, hogy nem is szállt ki belőle. Úgy becsüli, valahol 1 millió kilométer körül lehet a futásteljesítmény, nem tudja pontosan, mert csak 5 jegyű  műszer, és sokszor átfordult már. Josef Strobl szerint a hosszú autóélet titka egyébként, hogy rendszeresen márkaszervizbe vitte autóját, azon belül is a Wiesenthal cég műhelyére esett választása, ahol személyesen is ismeri az autójához nyúló szerelőket.

Fotó: Wiesenthal Fotó: Wiesenthal

Három évvel ezelőtt már majdnem nyugdíjba vonult, amikor egy bécsi rendelet előírta a klímaberendezést a taxik számára, egészen az ombudsmanig ment el a veterán taxisofőr, hogy továbbra is dolgozhasson – végül sikerült elfogadni azt az érvelést, hogy miért kellene légkondicionálót beépítenie, ha hátul még biztonsági övek sincsenek az autóban? Most azonban mégis nyugdíjba vonult a páros, ugyanis a becsült 1 millió km lefutása után megadta magát a motor, és annak javítása túlságosan drága lenne. Egészen pontosan a mai fuvarszámok és -díjak mellett nem kifizetődő a motorfelújítás, így 2015. december 31-ével visszaadta iparűzési engedélyét a 83 éves Josef Strobl, az autó pedig egy garázsban pihen. Több vételi ajánlatot is kapott már, de nem akarja eladni az 1973-as állólámpást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások