Elindult a matricavásárlás, milliárdokkal többet fizettünk az útjainkért

2016. január 11. (hétfő) Sonline

A tavalyi évre megváltott e-matricák január 31-ig érvényesek, de érdemes időben megváltani az éves országos és megyei matricákat, amiket január elsejétől lehet megvásárolni. A 2015-ben bevezetett útdíjváltozások következtében tavaly 8,8 milliárddal többet költöttünk autópálya-díjra, mint egy évvel korábban.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

A szakemberek azt javasolják, mindenki fontolja meg a mögöttünk álló esztendő tapasztalatait, nézzék át tüzetesen a kategóriákat, s utána válasszunk. Érdemes odafigyelni, mert például a mozgásukban korlátozottaknak és azoknak, akik legalább négy gyerek után kapnak családi pótlékot a 7 személy szállításánál többre alkalmas járműhöz sem kell a drágább D2-es matricát megvenniük, elegendő számukra is a „normál” D1-es matrica.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. összefoglalójába azt olvashatjuk, hogy januárban nem lesznek érdemi változások az útdíjfizetéssel kapcsolatosan. Nem emelkednek az árak, nem lesznek újabb díjkategóriák, és a díjrendelet tervezet szerint csak az M43 (Csongrád megye) és M85 (Győr-Moson Sopron) idén átadott, gyorsforgalmi úthálózatba kapcsolt szakaszaival bővülnek a díjköteles szakaszok. A 2015 év végén megváltott tíznapos és havi jogosultságok természetesen átnyúlhatnak a következő évre, azaz például egy 2015. december 28-án vásárolt tíznapos e-matrica 2016. január 6-án éjfélig, egy ugyanazon a napon vásárolt havi jogosultság 2016. január 28-ig érvényes.


A szolgáltató aláhúzta, hogy az e-matricát minden esetben előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megváltani. Az akár néhány perccel később megváltott e-matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után. Az ellenőrző kamerák az elhaladó autóról (rendszám alapján) azonnal megállapítják, rendelkezik-e érvényes e-matricával.

Mint ismert a tavaly ilyenkor hatalmas felháborodást váltott ki, hogy fizetőssé tették a 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakaszát is. A civil és politikai ellenállás nyomán a kormány még január 21-én módosította rendeletét, így a személyautók továbbra is ingyenesen használhatják az utat, magyarázatuk szerint  akkor lesz indokolt az elkerülő rész fizetőssé tétele, amikor az becsatlakozik az M9-es, illetve az M67-es úthoz. Sokáig például kérdés volt az is, hogy mennyi megyematrica kell a fővárostól a Balatonig az autósoknak az M7-es autópályán, végül a kormány első határozatát módosítva úgy döntött, a Veszprém megyei négy kilométerre nem kell matricát venni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Elindult a matricavásárlás, milliárdokkal többet fizettünk az útjainkért

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/16-os számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Extra: Bud Spencer filmjárművei
  • Vezettük: Audi Q2, Kia Niro, Alfa Romeo Giulia, Honda NSX, Yamaha XSR900
  • Teszt: Fiat Tipo 1.4, Ford Focus RS
  • Tanácsadó: Defektjavítás
  • Használt: Kozmetikai teendők eladás előtt
Autómotor Piactér