A Forester 15 évvel ezelőtt emelt hasmagasságú kombiként kezdte karrierjét, mostanra azonban már igazi SUV-ként tarthatjuk számon. Sőt, az egyik, ha nem a leginkább alkalmas szabadidő-autó arra, hogy időnként elhagyjuk vele az épített utat. Függetlenül a nagy átalakulástól, szép számmal akadt követője a modellnek, 1997 óta csak Európában 237 ezer darab kelt el az eddigi három nemzedékből, ami a kissé megosztó külsőt figyelembe véve óriási teljesítmény.

Visszafogott stílusú a beltér Visszafogott stílusú a beltér

Ami az új generációt illeti, alaposan átalakult az autó, hiszen a szögletes „idomok” helyett inkább a gömbölyűek dominálnak, de szerintem most sem a formaterv csábítja majd a szalonokba a vevőket. Ha jól megnézzük az Forestert, látszik, hogy a legtöbb szabadidő-autóhoz képest hatalmasak az üvegfelületek, s amikor helyet foglalunk az ülésben, ez érezteti áldásos hatását, a körkilátás több mint meggyőző. Ha elkezdjük szemrevételezni a belsőt, egyértelművé válik, a Subaru biztosra akart menni: öncélú ötleteket vagy formai értelemben vett nagy durranásokat ne keressünk. Noha puha a műszerfalborítás és ott van az érintőképernyős navigáció, a berendezés jellegében egyszerű, ami viszont kedvez a funkcionalitásnak. Nincs bonyolult menürendszer vagy gombok armadája a Foresterben (mondjuk vezetéstámogató berendezések sincsenek), a kezelhetőség pofonegyszerű.

Benzines turbómotor a Foresterhez

A 26 mm-rel nagyobb tengelytáv (2640 mm) és a 35 mm-rel megnövelt hosszúság (4595 mm) érezteti hatását az utastérben, ugyanis a Forester kétségkívül tágasabb felmenőjénél, és nem mellesleg kényelmesebb is. Maximum a kissé rövid ülőlapokba köthetünk bele, mert egyébként jól formázottak az ülések. A második sorban is bőséges a lábtér, s az utasok válla között is egészen nagy hely maradhat. Dicséret illeti a csomagteret is, hiszen az 55 literrel megtoldott befogadóképesség 505 litert jelent, illetve a bővítés egyszerűen megy: a csomagtér oldalfalában elhelyezett kis karokat elég meghúzni és máris előrebillennek az ülések. Aki pedig nem szeretne bajlódni a fedél kézi mozgatásával, opcióként elektromos ötödik ajtót is kérhet az extralistáról.

Helyből nincs hiány az új Foresterben, csupán az ülőlapok lehetnének egy kicsit hosszabbak Helyből nincs hiány az új Foresterben, csupán az ülőlapok lehetnének egy kicsit hosszabbak

A Forester nagy ütőkártyája ugyanakkor továbbra is a menettulajdonságaiban keresendő, mert épített úton személyautósan viselkedik, miközben terepen sem vall szégyent. Persze forszírozott tempónál van egy kis karosszériadőlés, de alapvetően nagyon semleges az autó, ami elsősorban az összkerékhajtásnak köszönhető. A manuális váltós modelleknél központi differenciálmű van viszkokuplunggal, míg az automatáknál hidraulikusan vezérelt, többtárcsás kuplung gondoskodik a nyomaték elosztásáról. Egy komolyabb kaptató meg se kottyan a Foresternek, ahogyan már a lejtők sem – az automata verziókban található az X-Mode kapcsoló, mely aktiválja a lejtmenetvezérlőt.

Tágas és egyszerűen bővíthető a csomagtér Tágas és egyszerűen bővíthető a csomagtér

Aki viszont szerelmes a boxermotor hangjába, azt ki kell ábrándítanom, mert a benzinmotorok sem szolgáltatnak jellegzetes muzsikát, hangélmény szempontjából egy soros négyhengeres szintjét képviseli a 2,0 literes, 150 lóerős szívó és az ugyanekkora, turbóval lélegeztetett, 240 lóerős benzines is. Mindkét modellt fokozatmentes (Lineartronic) automata váltóval próbáltuk ki, s a benyomás kissé vegyes a váltóról. Amíg nem sietünk, addig komfortban szinte verhetetlen ez a váltó, ám ha odalépünk, felbőgő motorral, padlógáznál sokáig egy fordulaton tartva gyorsít a Forester.

Míg a szívómotor csak átlagos dinamikát nyújt, addig az XT-verzió 240 lóerője már több mint elegendő. Ennél ráadásul gombnyomásra átalakul a váltómű (az XT csak automatával kapható), ugyanis Sport Sharp módban úgy kapcsolgat, mint egy hagyományos, bolygóműves automata az előre beállított nyolc fokozattal. A 350 Nm-t produkáló XT egyébként nem csak érzésre gyors: 7,5 másodperc alatt éri el a 100 km/órát.

Nálunk a dízelmotor lehet a sláger

Amióta a Subarunak megjelent a 2,0 literes, dízel boxermotorja, a benzinesek iránt Európában alaposan megcsappant a kereslet. Az átlagosan 5,9 literes fogyasztással kecsegtető, 147 lóerős turbódízel motorral ellátott tesztautó leginkább a katonásan járó, hatfokozatú manuális váltóval tett rám mély benyomást – ilyen kézi váltó ritkaság az SUV-k mezőnyében. Az áttételezés már kevésbé, ugyanis a 2-es és 3-as fokozat között méretes „lyuk” tátong, így érdemes jobban pörgetni a dízelt, hogy mindig a megfelelő tartományban dolgozzon. Ha ez sikerül, a dinamika és a hangszigetelés szempontjából sem csalódhatunk a motorban.

Biztos előrejutás: a 220 mm-es szabad hasmagassághoz 25 fokos első és 26 fokos hátsó terepszög tartozik Biztos előrejutás: a 220 mm-es szabad hasmagassághoz 25 fokos első és 26 fokos hátsó terepszög tartozik

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!