A Volkswagen világszinten és Magyarországon is híres piac- és ügyfélvezérelt fejlesztéseiről. Ennek jó példája volt 1997-ben a Mixto, majd a TransVan hazai bevezetése. Ez a kifejezetten a magyar vállalkozások számára készülő modell elsőként egyesítette egy teherautó és egy személyautó előnyeit. Jól mutatja a T4 Mixto és TransVan modellek sikerét és népszerűségét, hogy 2002-ben, az utolsó teljes évben, amikor még az általános forgalmi adót visszaigényelhették az ügyfelek a vegyes felhasználású kisáruszállítók után, az összes magyarországi T4 eladás 60 százalékát e két kivitel tette ki.

Az adószabályok változása azonban 2003. január 1-től nem tette lehetővé vegyes használatú autók haszonjárműként történő elszámolását. A megnehezített feltételek meglátszottak a vállalkozások vásárlási „kedvén” is: a szegmens eladásai több mint 40%-kal zuhantak.

Az idei évben elérkezett az idő a Mixto és a TransVan visszatérésére. A két modell megváltozott technológiával készül: míg korábban a zártszekrényes változatba szerelt üléssor és válaszfal hozott plusz funkciót, a T5 esetében a duplakabinos, 5-6 fős alvázra szerelt raktér-felépítmény teszi lehetővé a kettős felhasználást. Az új megoldással sikerült elérni, hogy a használati előnyök mellett a pénzügyi, adóelőnyök is érvényesülhessenek, így a magyar vállalkozók ismét a számukra legmegfelelőbb autót választhatják munkájukhoz.

Mixto/TransVan: személyautó és haszonjármű egyben

A Volkswagen Haszonjárművek legjelentősebb típusa a Transporter, ennek megfelelően volumen szerepet tölt be. A T4 Transporter család legsikeresebb tagja a Mixto/TransVan páros volt. A kereskedők és ügyfelek körében végzett felmérés azt mutatja, hogy a 2003. január 1-én életbe lépett vám- és adószabály módosítások ellenére továbbra is nagy az érdeklődés a vegyes használatú autók iránt. Az

ügyfelek fő elvárásként a legalább 4-5 személyes utasteret, a zárható rakteret, valamint az áfa visszaigénylés és a „haszonjárműves” költségelszámolás lehetőségét említették.

Az új Mixtót és TransVant ezen igényeknek megfelelően alakították ki. A modellek célközönsége elsődlegesen a stabil, tőkeerős kis- és középméretű vállalkozások, amelyek nem akarnak vagy nem tudnak két külön autót vásárolni személy- és áruszállítási célra. Az utazás örömét a Mixto és a TransVan esetében a gazdaságos üzemeltetés öröme is növeli. Mivel ezek a modellek a duplafülke-alváz alapmodellre épülnek, vételáruk, üzemeltetési- és szervizköltségeik valamint az üzemanyag után visszaigényelhető az áfa.

A Mixto belépőára a 85 lóerős alapmotorral 5 099 000 Ft + áfa, a TransVan 104 lóerős alapváltozata pedig a 750.000 Ft-nyi többletfelszereltséget csak 500.000 Ft felárral már nettó 5 999 000 Ft –ért nyújtja. A Volkswagen Transporter Mixto és TransVan ezért az összegért egyszerre két jármű erényeit kínálja. 

A Mixto és a TransVan felépítése A Mixto és a TransVan egyedülálló sajátossága, hogy széleskörűen és rugalmasan alkalmazhatóak. Akár egy nagycsalád indul útra csomagokkal, akár egy kisvállalkozás tagjait és az árukészletet, vagy egy munkáscsoportot és eszközeiket kell célba juttatni, az 5-6 ülés, illetve a zárt raktér kiválóan ellátja a feladatot.

Az új Mixto/TransVan család alapja a Transporter T5 alvázas, hosszú tengelytávú, duplafülkés változata. A járműveket Magyarországon látják el műanyag felépítménnyel, amely a dobozos kivitel karosszériaformáját mintázza, teljesen egybedolgozva a karosszériával. A tapasztalatok szerint az autókat elsősorban városon belül használják tulajdonosaik, így a jobb manőverezhetőség, nagyobb fordulékonyság,

könnyebb parkolás érdekében az alvázat mintegy 15 cm-rel rövidebbre szabták. A Volkswagen minőségben készülő felépítmény megfelel a legmagasabb minőségi elvárásoknak is, a gyári fülkével szerves egységet alkotva üzleti célokra is alkalmas megjelenést biztosít az autónak.

A karosszéria széles, osztatlan külső felületei kiválóan felhasználhatók cégfeliratok, dekorációk elhelyezésére. A négy köbméter térfogatú raktér (hosszúság: 1760 mm, szélesség 1700 mm, magasság 1270 mm) a felfelé nyíló, ablak nélküli, VW emblémával ellátott hátsó ajtón keresztül érhető el. Az ajtónyílás rakodási magassága 1150 mm,

szélessége 1300 mm. A raktér padlóján rögzítőfülek segíthetik a rakomány biztonságos lekötözését, a teljes belső burkolat pedig a karosszériát védi a mozgó rakomány okozta sérülésektől. Mivel a raktér minden oldalról zárt, megvédi a rakományt a kíváncsiskodóktól és az időjárás viszontagságaitól egyaránt. A hátsó lökhárító és a hátsó lámpák a T5-től származó gyári alkatrészek.

Komfortos belső tér

A Mixto és a Transvan fülkéje teljes egészében megegyezik a Transporterével. Az ergonómiai szempontok figyelembevételével kialakított, extraként állítható magasságú ülésekkel könnyedén beállítható az optimális üléspozíció. A tengelyirányban és arra merőlegesen is állítható kormánykerék pedig a szériafelszereltség része. A joystick-szerű sebességváltó a műszerfalon, a kormánykerék közelében, kényelmesen elérhetően kapott helyet. A 6 személyes Mixto elöl dupla, a szériában 5 személyes TransVan szimpla utasüléssel rendelkezik. A hátul ülő utasok kényelmét kiegészítő fűtéssel is ellátott hátsótérfűtés szolgálja. A hátsó háromszemélyes üléspad alatt tágas rakodórekesz található. A TransVan a Mixto alapfelszereltségén túl a manuális légkondicionálót, az elektromos ablakemelőket és motorosan állítható külső visszapillantó tükröket, a távirányítós központi zárat az utastérben, a kétszólamú kürtöt, a piperetükröket és a kartámaszos, gerinctámaszos, állítható magasságú első üléseket is tartalmazza.

Példás biztonság

A Volkswagen Haszonjárművek modelljei a magyar piacon az élvonalba tartoznak a biztonság tekintetében. 2004. június 30-tól – a 2004. május 1. előtt is az EU-hoz tartozó tagállamokban – kötelezővé vált a haszonjárműveket alapfelszereltségként legalább blokkolásgátlóval (ABS) és vezetőoldali légzsákkal ellátni. Jelenleg ezeknek a kritériumoknak a Volkswagen csaknem minden modellje eleget tesz hazánkban is, függetlenül a motorizáltságtól és a felszereltségi szinttől. A Transporter Mixto modellek esetében az ABS, az EDS (elektronikus differenciálzár), az ASR (kipörgésgátló), a vezetőoldali légzsák, valamint az MSR (motorféknyomaték szabályozó) is a szériafelszereltség része. Az MSR megakadályozza a meghajtott kerekek megcsúszását gázelvételnél vagy alsó sebességfokozatokba való kapcsoláskor a kuplungpedál hirtelen felengedésekor. Ehhez beavatkozik a befecskendezésbe, hogy csökkentse a motorfékhatást. A Transporter TransVan modellekhez mindezeken kívül ködfényszóró és utasoldali légzsák is alapáron jár, oldallégzsákok felár ellenében rendelhetők.

Széles motorkínálat

A Volkswagen a Mixto és a TransVan modellekhez négy hosszú élettartamú, gazdaságos dízelmotort kínál. A speciális VW dízelmotor-koncepció alapján kifejlesztett, hengerenkénti szivattyúfúvókás befecskendező rendszerrel ellátott, takarékos PD TDI motorok forgatónyomatéka széles fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll. Az 1.9 PD TDI négyhengeres motor két változatban, 63 kilowatt (85 lóerő) vagy 77 kilowatt (104 lóerő) teljesítménnyel kerül a járművekbe. Mindkét motor már 2000-es percenkénti fordulatszámon leadja legnagyobb forgatónyomatékát, amely 200, illetve 250 newtonméter. A 85 LE-s motorral a jármű legnagyobb sebessége 135 kilométer/óra, és a százas tempót 24,6 másodperc alatt éri el, erősebb testvérével a csúcssebesség 146 kilométer/óra, a gyorsulás pedig 19,3 másodperc. A 2.5 PD TDI motor figyelemreméltó menetteljesítményekhez segíti a Mixto/TransVan család tagjait. Az öthengeres, hengerenként kétszelepes erőforrás 96 kilowatt (130 lóerő) vagy 128 kilowatt (174 lóerő) teljesítményű változatban rendelhető a vegyeshasználatú modellekhez is. A motorok legnagyobb forgatónyomatéka 340, illetve 400 newtonméter, szintén 2000-es percenkénti fordulatszámon. A motorválaszték csúcsán álló 174 lóerős aggregát túlzás nélkül személyautós menettulajdonságokhoz segíti a TransVant, ugyanis végsebessége 172 kilométer/óra, a száz kilométer/órás sebesség eléréséhez pedig mindössze 12,5 másodpercre van szüksége. Mindezek mellett az üzemanyag-fogyasztása is igen kedvező, átlagosan nyolc liter száz kilométerenként. A Mixto 85, 104 és 130 lóerős, míg a TransVan 104, 130 vagy 174 lóerős motorral rendelhető.

Optimalizált erőátvitel

A korszerű motorok nyomatékát öt- vagy hatfokozatú váltómű továbbítja az első kerekekhez. A négyhengeres motorokhoz alapáron a jól bevált, már a korábbi Transporter generációban is bizonyított MQ 250 D5 ötfokozatú, manuális sebességváltó tartozik. Az öthengeres erőforrások társa a T5 sorozatban debütált hatfokozatú kézi sebességváltó, amelynek ideális áttételei révén a motor folyamatosan az optimális fordulatszám-tartományban üzemelhet, ami nagyobb rugalmasságot, kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és hosszabb élettartamot biztosít. A 2,5 literes motorral szerelt TransVan modellekhez opcionálisan a Tiptronic automatizált sebességváltó is rendelhető. A hatfokozatú, sportos üzemmóddal is rendelkező váltó manuálisan, szekvenciálisan is kapcsolható. A véletlen „melléváltások” kivédésére a rendszer folyamatosan figyeli a sebességet és az aktuális sebességfokozatot, és nem engedi a sofőrt olyan fokozatba kapcsolni, ami káros lehet a hajtásláncra. A Transporter Mixto/TransVan alapváltozataiban a motor az első kerekeket hajtja, de a 130 lóerős erőforrásokkal szerelt TransVan modellek a 4motion összkerékhajtással is rendelhetők. A névváltozás oka (a korábbi Transporter generációknál a Syncro elnevezés utalt a négykerék-hajtásra), hogy a viszkókuplungot a T5 rendszerében Haldex kuplung váltotta fel.

Igényes futómű

Az első futómű McPherson rugóstagjai és a helytakarékos miniblokk-rugókkal, valamint különálló lengéscsillapítókkal ellátott, ferdelengőkaros hátsó felfüggesztés kiforrott technikája már-már a személygépkocsik menettulajdonságait kölcsönzik a Transporternek. A megfelelően méretezett keresztstabilizátorok hatásosan mérséklik a jármű dőlését és gondoskodnak a megfelelő úttartásról. Az első futómű független segédkerete több feladatot is ellát, tartja a motort, ehhez kapcsolódnak a keresztlengőkarok, továbbá második ütközési felületként is szolgál, így növeli az utasok védelmét. A hátsó lengőkarok nagyméretű szilentblokkjai a futómű és a motorfelfüggesztés többi eleméhez hasonlóan jelentősen mérséklik a jármű belsejébe szűrődő motor- és kerékgördülési zajt.

Lendületbe jön a piac?

Sokoldalúsága és kedvező adózása miatt rendkívül népszerű volt ez a járműtípus, ám 2003. január 1-je óta törés következett be, azóta ugyanis a két üléssoros, dobozos haszonjárművek vám- és adószempontból személyautónak minősülnek, míg a forgalmi engedélyt haszonjárműre állítja ki a közlekedési hatóság. Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke azonban megjegyzi: az EU-ban a műszaki szempontból teherautóként nyilvántartott gépkocsikra nem alkalmazzák a személyautókra vonatkozó adóelőírásokat. A jogszabályváltozás miatt 2003-ban 4200-zal csökkent a 2,5–3,5 tonnás haszonjárművek forgalma. A rá következő évben újabb kétezerrel szűkült a piac, s a tendencia folytatódik: az idén március végéig a 2,5–3,5 tonnás kategóriában majdnem hétszázzal kevesebb kocsi talált gazdára, mint egy évvel korábban.