Városhatártól városhatárig az útvonal szezonon kívül, a szükséges pihenőkkel együtt 6,5-7 óra alatt teljesíthető

Miután a marokkói nemzetközi bemutatón kiderült, mire képes a sivatagban a Ford legkeményebb európai pick-upja, lehetőséget kaptunk, hogy a regionális menetpróbára Zárába szállított tesztautókat Budapestre vigyük, természetesen lábon.

A horvát tengerpartig egy nyolcszemélyes Tourneo Custom kisbusszal utaztunk, amely a versenycsíkoknál sokkal hasznosabb extrák miatt nyerte el a tetszésünket, például a harmadik üléssorban kettesével bekötött USB-csatlakozókkal és a dönthető háttámlájú ülésekkel, melyek érezhetően növelik a komfortszintet egy-egy hosszabb utazás során. Visszafelé már a Ranger Raptorral jöttünk, ami igazi próbatétel volt az amerikai mintára fejlesztett csúcsmodellnek, hiszen terepre, nem autópályára született. A bő 600 kilométeres távon azonban kiderült, hogy mennyire kitolták a határait.

A Raptort minden ma szükséges technikai, kényelmi és multimédiás felszereléssel ellátták

Mivel a karosszériája a 17 centis szélesítés ellenére megegyezik az alapkivitelével, a tágas fülke, a személyautós vezetési pozíció és a multimédiás szolgáltatások is azonosak, a Raptor sportülései ráadásul nemcsak a buckákon rázkódás közben, hanem egy hosszabb úton mozdulatlanul ülve is jól tartják a testet. Hamarabb ér le fél liter ásványvíz, mint hogy az egy helyben üléstől elgémberednénk. A több mint 2,5 tonnás tömeghez magas homlokfelület is tartozik, a 2,0 literes, 213 lóerős biturbó dízelmotor azonban megbirkózik vele. Motorhang pusztán gyorsításnál hallható, egyenletes tempónál nem tolakszik az utastérbe. 130 km/órás tempónál 2000-et forog a főtengely, így a fogyasztás is optimális, tíz liter körül alakul. Ebben fontos szerepe van az alapáron kínált, tízfokozatú automatikus váltónak. Ezt a szerkezetet a tempós haladáshoz hangolták, ugyanis sokkal harmonikusabban működik autópályán, mint egy dugóban araszolva. Nem jön zavarba, ha intenzív gyorsításra van szükség, viszont nem tolerálja a sok elindulást, megtorpanást, ilyenkor teherré válik a sok fokozat és darabossá a működés. Ezenkívül az irányváltás is lassú folyamat, hosszú másodpercek telnek el, mire a hátramenetbe kapcsolt váltó átviszi a nyomatékot a kerekekre.

Terepen és aszfalton is jól jön a sportülések oldaltartása

A legtöbb pick-up esetében a futómű a szűk keresztmetszet. A Fox Racing-féle, egyedi fejlesztésű felfüggesztés még rá is tesz egy lapáttal a terepképességekre, ami alulkormányzottságot és plusz vibrációkat keltő rugózást jelent aszfalton, de nem autópályán! Jó minőségű burkolaton nagyobb sebességnél sem feltűnő az emelt hasmagasság, stabilan fekszik az úton, sőt, a Raptorhoz fejlesztett, BF Goodrich terepgumik sem rázósabbak vagy hangosabbak a komfortosnál. A magas felépítés és a kiálló alkatrészek (tükrök, fellépő stb.) keltette szélzaj mellett úthibákon áthaladva egyedül a babakocsikra emlékeztető, hullámzó mozgás utal arra, hogy egy extrém terepjárót vezetünk. A több mint hét órán át tartó túra után jó közérzettel szálltunk ki a Raptorokból, ami nem jelenti azt, hogy a felezőt és hatféle menetprogramot felvonultató csúcs-Ranger családi autó lenne, továbbra is egy terepjárásra optimalizált célszerszám, viszont nem vitás, hogy a 16 383 000 Ft-os (bruttó) alapárért cserében nem csak hobbicélra használható.

Sztrádatempónál is jól teljesít a hajtáslánc, kellemes meglepetést okoz az emelt futómű

Ford Ranger Raptor
Összlökettérfogat: 1996 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 biturbó-dízel
Max. teljesítmény: 157 kW (213 LE) 3750/perc
Max. nyomaték: 500 Nm 1750-2000/perc
Hossz./szél./mag.: 5374/2028/1873 mm
Tengelytáv: 3220 mm
Tömeg/teherbírás: 2510/620 kg
Üzemanyagtank: 80 l
0-100 km/h: 10,5 s
Max. sebesség: 170 km/h
Átlagfogyasztás: 8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 233 g/km
Alapár: 16 383 000 Ft