Miközben a világ a kis lökettérfogatú turbós egységek felé halad, a Mazda az új CX-5-össel is a tudtunkra adja, kár lenne temetni az öblösebb motorokat. Nos, ha a frissített modellben premierjét ünneplő 2,5 literes, 192 lóerős szívó benzinmotorra gondolok, nem is baj ez, hiszen egy kellemesen erős aggregátról van szó, melynek a gázreakciója olyan, mint ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Mivel a Mazda itt is extrémen magas sűrítési arány mellett döntött és számos fogyasztáscsökkentő technikai megoldást vetett be, abszolút elfogadható az étvágy is: az alapáron automata váltóval és összkerékhajtással ellátott csúcsmodell esetében alig 8 liter feletti fogyasztással zártuk a menetpróbát. Érdekes, hogy a modellfrissítés egyik legfontosabb hozadéka a dízelekben tűnt fel: a vásárlói visszajelzések és a sajtó észrevételei alapján hatékonyabb hangszigetelés mellett döntöttek, így 13%-kal csendesebb autópályatempónál a CX-5-ös, mint eddig.

Nem a designnal, sokkal inkább tágasságával szerez jó pontokat a belső Nem a designnal, sokkal inkább tágasságával szerez jó pontokat a belső

Fókuszban a komfortosabb futómű

A tervezők a rezgéselnyelő és zajcsillapító anyagok számának növelésével szinte teljesen elvágták a zaj terjedésének útját a motor és a kerékjáratok felől. Emellett több hangszigetelő anyaggal látták el a műszerfalat és a motorházfedelet, vastagabb az üvegezés a hátsó ajtókban, hatásosabbak a padlólemez rezgéscsillapító anyagai, sőt tökéletesítették az ajtók és a tető hangszigetelését, illetve kisebb tükrök alkalmazása mellett döntöttek.

Óvatosan átrajzolták a hátsó lámpákat Óvatosan átrajzolták a hátsó lámpákat

Az utóbbi években a Mazda a ráncfelvarrások során szinte kivétel nélkül mindig „puhított” az átdolgozott modell futóművén, s nincs ez másképp a CX-5-ös esetében sem. Az új gátlók gyorsabban fejtik ki a korábbiénál nagyobb csillapító hatásukat, így érezhetően jobban rugózik a modell. Szó sincs arról, hogy billegősre sikeredett volna, a CX-5-ös így is a sportosabb szabadidő-autók szűk táborába tartozik. Ha már a rugózás komfortosabb lett, a Mazda helyében nagyobb gondot fordítottam volna új ülésekre is. Nincs igazából semmi baj a székekkel, hiszen még oldaltartásuk is van, de az ülőlap lehetne hosszabb. A beltérben egyébként az egyik fontos változás, hogy nincs többé hagyományos kézifék, mostantól elektromos a rögzítőfék a CX-5-ösben. Mivel sok hely felszabadult a kar elhagyásával, átalakították a váltó mögötti részt és öblös rekeszeket alakítottak ki. Mindez remek, de ezzel párhuzamosan a könyöklőt teljesen áttervezték, aminek az az eredménye, hogy az utas szinte egyáltalán nem tudja a karját pihentetni rajta.

Okos lámpa: a szembejövőt vakítás nélkül „körbevilágítja” az adaptív fényszóró Okos lámpa: a szembejövőt vakítás nélkül „körbevilágítja” az adaptív fényszóró

Itt a Mazda új szuperfényszórója!

Az új CX-5-ös és a kifutó modell extralistáját összevetve jól látható, hogy a rendelhető tételek területén behozta lemaradását, hiszen van már sávtartóasszisztens, automatikus vészfékező, fáradtságfigyelő és holttérfigyelés is. Utóbbi érzékelőjét és figyelmeztető eszközeit használja a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő rendszer, amely szintén újdonság a modellben. Ha azonban választani kell valamit, ami a legnagyobb durranás, az a LED-es fényszóró megjelenése. A full-LED-es lámpák önmagukban persze nem különlegesek, az érdekesség itt az, hogy az oldalanként négy, nagy fényerejű dióda – akárcsak az Audi mátrix-LED fényszórójában – a forgalmi szituáció függvényében, teljesen automatikusan kapcsolódik ki és be, s gyakorlatilag „körbevilágítja” a szembejövő, mozgásban lévő autót annak vakítása nélkül.

Um Videos auf dieser Seite anzuzeigen muss der kostenlose Flash Player in Ihrem Browser installiert sein. Bitte downloaden Sie den neuesten Flash Player.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!